Kemény öt lelet egyetlen ásatáson
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Régésztábor gyerekszemmel – vélemény a PEOPLE TEAM nyári táboráról.

Böbe mesélt a PT-s élményeiről. Ilyen először járni a PEOPLE TEAM (PT) nyári táborában, ráadásul a csapat legfiatalabb tagjának lenni.

Eddig egyszer voltam

„Késő estig folyamatosak voltak a programok, nincs uncsi perc! Rengetegen voltunk, mivel egyszerre több szekciót valósítanak meg a tábor – egyébként hatalmas – területén, a kecskeméti NJE Homokbányai Kollégiumban. Én régésztáborba jelentkeztem, és napközisként jártam be, de voltak ottalvósok is. Nagyon-nagyon tetszett a tábor, szerintem megtanultam a nagyját annak, ami a régészet témaköréhez kapcsolódik. Az ásatáson, amin voltunk, kemény öt leletet találtam, pedig én voltam a csapatban a legfiatalabb. Nem vettem részt előtte hasonló táborban, de nagyon élveztem, és a szüleim szerint is hasznos és szórakoztató volt a PT.

Szerintem a tábor úgy szupi, ahogy van

Egyedül az nem tetszett, hogy nem lehetett ételt bevinni a szobába. A menük közül a pizza volt a kedvencem. Az épületek tiszták voltak, és nagyon szép az udvar. Minden megvolt, ami kellett. Kivéve a kártyámat, mert azt folyton elvesztettem. Mondjuk, mindig kaptam is rögtön újat. Az asztaliteniszezés közben talált horpadt labdán viszont rengeteget nevettünk, nem tudom, miért, de egyszerűen röhögőgörcsöt kaptam tőle.

Az újraélesztés hasznos

A programok közül a zsonglőrködés tetszett főleg, az újraélesztés bemutatása pedig kifejezetten hasznos volt, és a későbbiekben bármikor jól jöhet még. A tábortáncoktól féltem egyedül; összességében sokkal önállóbb lettem a PT-nek köszönhetően. És lett egy nagyon jó fej barátnőm, akivel sokat nevettünk, és azóta is beszélgetünk.”

Ha te is szeretnéd kipróbálni, milyen az élet a PEOPLE TEAM gyerektáboraiban, válaszd ki a kedvenc tematikádat, és jelentkezz ide kattintva a júliusi és augusztusi turnusokra!

„Fahélyas” csiga és 80 buszjegy
Brutálisan jó volt, és végre lett önbizalmam

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Gyümölcsoltó Boldogasszony

– Nagymama, a gyümölcsök milyen oltást kapnak? Bárányhimlő vagy szamárköhögés ellenit? – kérdezte Matyi. –…

KAPCSOLÓDÓ