Vigyázzunk jobban az egészségünkre!
Egyéb
PEOPLE TEAM tábor

Mindnyájan ismerjük a szinte már közhelynek tartott mondást: Az egészség a legnagyobb kincsünk. Azt azonban kevesen tudják, hogy április 7-én van az egészségügyi világnap, amit sokszor az egészség világnapjaként emlegetnek. Fontos lenne, hogy ne csak ezen az egyetlen napon kerüljön fókuszba ez a mindenki számára életbevágóan fontos téma.

Története, célkitűzései

1948. április 7-én kezdte meg működését az Egészségügyi Világszervezet (angolul: World Health Organization, rövidítve: WHO), amelyhez a világ 61 országa csatlakozott. A következő évben az egészség nemzetközi világnapjává (World Health Day) nyilvánították április 7-ét. Erre az eseményre emlékezünk világszerte a jeles napon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása. Lehetőség nyílik rá, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk egyes betegségekre, amelyek megelőzése, kialakulása, gyógyítása jelentősen megkönnyíthető a széles körű, megfelelő tájékoztatással.

Tudtad, hogy számtalan világnap kapcsolódik ide?

Érdekes, hogy jó néhány betegség kapott külön világnapot, pl. az asztma, a csontritkulás, a hepatitis vagy a ritka betegségek. De néhány testrésznek – a szívnek és a vesének – is van jeles napja, akárcsak a betegeknek, az ápolóknak, a véradóknak és a Nemzetközi Vöröskeresztnek. A legismertebbek közé tartozik a rákellenes nap, de létezik európai elhízás elleni nap, sőt dohányzásmentes világnap is. Ezeket az érintettek biztosan számontartják.

Témák, mottók az évek során

Az egészség világnapján a WHO minden évben egy népegészségügyi szempontból fontos témára hívja fel a figyelmet. 2017-ben a szervezők a depresszió elleni küzdelem jelentőségét, egy másik évben az anyaságot állították fókuszba, de előfordult, hogy az egészségügyi dolgozók – ápolók és szülésznők – munkájára világítottak rá. Néhány a legfontosabb mottók közül: „Egészséget mindenkinek”, „Mindenki, mindenhol”, „A mi bolygónk, a mi egészségünk” vagy „Egészségesebb világot mindenkinek”. Az utóbbi évek kampányai az egészségügyi ellátás terén kívánatos esélyegyenlőségre helyezték a hangsúlyt.

Nekünk természetes, hogy betegség esetén orvoshoz fordulunk, de sajnos ez nincs így mindenhol. Becslések szerint a Föld lakosságának 30 százaléka nem fér hozzá az alapvető egészségügyi ellátásokhoz, pedig ez emberi jog.

Hogy vagy? Jól vagy?

Szinte nincs is olyan baráti beszélgetés, amelyikben nem hangzanak el ezek a kérdések. Sokszor sablonos választ adunk rá, pedig az egészségi állapotunk jelentősen meghatározza a közérzetünket, az egész életünket. Még egy fog- vagy fejfájás is elronthatja a napunkat, befolyásolhatja a tanulásunkat, munkavégzésünket. Sokan átéltük, hogy egy gyomorrontás vagy allergiás reakció mennyire megkeseríti a gondtalannak indult nyaralásunkat.

Tegyünk többet mi is az egészségünkért!

Figyelj az étkezésedre: egyél kevesebb zsíros, cukros ételt, több zöldséget, gyümölcsöt! Mozogj, sportolj mindennap! Érezd jól magad a testedben! Feküdj le időben, ne tévézéssel, gépezéssel töltsd az éjszakát, hanem alvással! Kerüld a stresszes helyzeteket, próbáld kezelni a konfliktusokat! Csak mértékkel fogyassz teát, kávét vagy energiaitalokat! Óvakodj a káros szenvedélyektől: dohányzás, alkohol, drogok. Figyelj a környezetedre, vigyázz rá! Keresd azok társaságát, akikkel jól érzed magad! Ha beteg vagy, fordulj orvoshoz!

Laczkó Zsuzsa írása


Bolondok napja
Versek

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ