Céges tábor: elégedett dolgozó, boldog gyerek
Egyéb
Céges tábor: elégedett dolgozó, boldog gyerek

A nyári szünet jó. Kell ahhoz, hogy a gyerekek kipihenjék az egész éves hajtást. Sajnos azonban szüleik nem tudnak az iskolához igazodva két-három hónap szabadságot kivenni, hogy együtt kapcsolódhassanak ki. Felmérések szerint minden második magyar családnak gondot okoz ebben az időszakban a felügyeletről gondoskodás. Mivel segíthetik családos dolgozóikat a munkáltatók? Gyerekeknek szervezett táborokkal.

Megéri táborozni

Egy szülő produktivitására hatással van az, ha utódait biztonságban tudja, amíg ő dolgozik, ezért a munkáltatóknak a nyári szünet ideje alatt javasolt rugalmas időbeosztással, a távmunka lehetőségének megteremtésével, illetve munkahelyi gyermekfelügyelettel segíteni alkalmazottait. Remek megoldás lehet céges tábor szervezése is, amely erősíti a csapatszellemet, valamint növeli a munkavállalók elégedettségét és elköteleződését. Szerencsére egyre több munkáltató igyekszik támogatni családos kollégáit, de még mindig főként a multinacionális és nagyvállalatokra jellemző a tudatos segítségnyújtás. Ezek a döntéshozók a társadalmi felelősségvállalást saját dolgozóikon is prezentálják, a táboroztatás pedig a márkaépítés leghitelesebb elemének bizonyulhat amellett, hogy könyvelési szempontból is előnyös.

Karantén után felértékelődött

Senkinek sincs annyi szabadnapja, hogy egész nyáron otthon lehessen. Ráadásul a munkavállalók jelentős része kénytelen volt a karantén idején szabadságra menni, ha akarta, ha nem. Akinek pedig vannak gyermekei, főként, ha legalább az egyikük iskolás (ő maga pedig nem pedagógus), úgy gondolhatja, idén nyáron búcsút inthet a pihenésnek. Az idei egy speciális év: kiderült, hogy a home office-ban ugyanannyit vagy még többet dolgozunk, mint az irodában. Az otthoni teendők is megsokasodtak, nem beszélve a srácokkal eltöltött időről. Ez egyrészt pótolhatatlan kincs, másrészt – mondjuk ki – megterhelő. Mindkét generációnak megváltást jelent, amikor egy tábor élelmezi és szórakoztatja a fiatalokat, miközben vigyáz rájuk.

A legjobb választás

Jó hír, hogy egyre több cég szeretné családbarát munkahellyel megtartani dolgozóit. Efelé vezet az a lépés is, hogy táborozási lehetőségeket kínálnak a foglalkoztatottak csemetéi számára. Egyes vállalkozások saját maguk fognak bele a szervezésbe, de tapasztalat híján ez korántsem szokott olyan jól elsülni, mint amikor egy erre szakosodott szervezetet bíznak meg.

Olyan feladatokkal kell számolniuk, mint például az alkalmas helyszín megtalálása, korosztályokra bontott tematika kidolgozása, étkeztetésről gondoskodás. Ez nem kevés kreatív és operatív energiát igényel, ami nem várható el a HR-osztály dolgozóitól. Gondoljunk bele, hogy akik a hozzájuk felvételizők e-mailjeire sem reagálnak, hogyan intézik el több tucat pajtás all inclusive ellátását?A jól működő gyerektáborok mögött általában több évtizedes tapasztalat áll. A munkáltatók ezért saját táborok kipróbálása helyett együttműködhetnek nagy múltú komplexumokkal, mint amilyen a harmincéves PEOPLE TEAM is. Természetesen megversenyeztetik a szervezőket, a PT azonban nem véletlenül népszerű a nagyvállalatok körében: a sokszínű programkínálat, a családias hangulat és a remek szórakozási lehetőség miatt a visszatérőkön felül újabb és újabb cégtulajdonosok, alkalmazottak és iskolás gyermekeik győznek meg arról, hogy a jövő reménységei a kecskeméti campuson vannak a legjobb kezekben. A Telekom, a Mercedes-Benz, a Neumann János Egyetem és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezetői már tudják, hogy gazdaságilag, logisztikailag és erőforrás-gazdálkodás tekintetében is jól járnak, ha a PEOPLE TEAM-et választják.

, , , , ,
Nyári tábor és szabadság
Kivételes vendégek!

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ