MASZK, VÍRUS, NYÁR, TÁBOR

A PEOPLE TEAM irodájában kérdezősködtünk a nyáritábor-szervezésről. Várják nagyon a nyarat, készülnek a vakációra, ám most, amikor egy játszótéri délután kapcsán is egy tucat kérdés tisztázandó, bizony akadnak homályos pontok egy olyan kiemelkedő volumenű projekt szervezésében, mint a nyári gyerektábor. Persze nem mindegy, milyen tapasztalattal állnak a kihívások elébe. A PT-nél ez 30 év.

LESZNEK IDÉN NYÁRI TÁBOROK?

Napról napra informálódunk. Hónapok fognak még eltelni a tábornyitóig. Követjük az eseményeket, ám nem vagyunk sem a járványok, sem az országirányítás szakértői. A biztonságot tartjuk legfontosabbnak, és bízunk a központi döntések átgondoltságában, illetve a szakemberek felelős, körültekintő fellépésében.

Amennyiben az országvezetés engedélyezi a visszaállást (akár új, ám a táborunkban is alkalmazható szabályokkal kiegészítve), és megnyugtató, hasznos, egyértelmű előrejelzéseket kapunk, nem látjuk akadályát annak, hogy megtartsuk a tervezett 3 turnusunkat július 19. és augusztus 8. között.

Határozottan úgy kezeljük a kérdést, hogy erről nem nekünk kell dönteni. A döntést az országvezetés hozza majd. Arra apellálunk, hogy amikor ez megtörténik, még elegendő idejük marad a családoknak a választáshoz, az adminisztrációhoz és a jelentkezéshez. Rohamra számítunk a táborkezdést megelőző hetekben. Ez sem érhet bennünket felkészületlenül. A mi táborszervezésünk zajlik, pörög, és a mindenkori helyzethez igazodik.

MIT LÉPNEK A SZÜLŐK?

Továbbra is érdeklődnek, írnak, telefonálnak, ám kevesebben, mint ahogy azt tavasszal megszoktuk. A szülők is kivárnak, s ez érthető.

ELENGEDIK A GYEREKEKET?

Mi elengedjük a sajátjainkat, ha evidens és stabil előrejelzéseket, illetve – amennyiben ezekre szükség lesz – hasznos, működő szabályokat kapunk támogatásul. Tehát igen, „ha és amennyiben”. Erősen bizakodunk. A kockázatot a vírus jelenti, nem pedig a mindenkori rendelkezések, feltéve, ha azoknak eleget tesznek az érintettek. Akik összerakják, kimondják és leírják a szabályokat, értik a dolgukat. Mindannyiunk feladata az, hogy betartsuk őket.

Az, hogy érzelmileg ki hogyan viszonyul a közelmúlthoz, illetve a várakozásokhoz vagy a vakáció ötletéhez, külön lapra tartozik. Szülő és szülő más és más, családok, mamák, papák, gyerekek, gondolatok különböznek.

A PT nem változtat azon a hozzáálláson, amelyet az elmúlt 3 évtizedben megszokhattak tőlünk: egyenesen, kertelés nélkül fogadjuk a szülők és a leendő táborozóink kérdéseit, válaszolunk minden felvetésükre. Ezekben a napokban is érkeznek jelentkezési lapok, ám igaz, beszéltünk olyan érdeklődővel is, aki még nem hallott rólunk, örült az átadott infóknak, de elmondta, hogy a járványszituáció okán biztosan csak 2021-ben küldi majd hozzánk táborozni a kisfiát.

MI VÁLTOZIK?

Az eddigi 2 helyett 3 (állandóan a táborlakók rendelkezésére álló) doki lakik majd velünk, 4 helyett 15 kézfertőtlenítő állványt üzemeltetünk; a programok 90%-át a szabadban tartjuk majd, az épületeket és a zárható helyiségeket zömében nyitott ajtókkal és ablakokkal fogjuk használni, és így tovább. Biztosan többet kérünk, ellenőrzünk, vizsgálódunk majd a higiéniát és a tisztaságot illetően. A kézmosás még inkább az alapok alapja lesz, mint eddig.

Attól, hogy most úgy élünk, ahogy, a gyerekek is átállnak. Ez segítség lesz. A táborozók is felelősségtudatosabbak, jártasabbak és együttműködőbbek lesznek. Általánosságban itt nem látunk kérdőjeleket. Jóllehet egészségügyi maszkban nem fogunk például színházi foglalkozásokat vagy squashedzéseket delegálni. Ezzel nem elviccelni akarom a választ, hanem újra egyértelműsíteni: csak akkor tartjuk meg a tábort, ha minden tekintetben biztonságosan levezényelhető lesz az első perctől az utolsóig.

VANNAK JELENTKEZŐK?

Érthető, hogy az elmúlt 5 hétben visszafogottabb a kitöltés, noha az előbb is kaptunk egy jelentkezési lapot. Hetente 1-2 jelentkezőnk érkezik március közepétől a korábbi, akár napi 10-20 táborozóhoz képest. Egy (külföldi) testvérpárunk visszalépett. Eddig 96 gyerekünk foglalt magának helyet.

BEKERÜL-E A TÁBORI TÉMÁK KÖZÉ A „KORONAVÍRUS”?

A 10 témacsomagunk 20-30 topikból és legalább ennyi vendégelőadóból építkezik. A KUTATÓK + KALANDOROK szekcióba illeszkedne is. Nem rossz ötlet, bár elképzelhető, hogy a táborkezdésig a gyerekek 90%-a diplomaérett virológussá képezi magát az összegereblyézett infókból.

EMELTEK ÁRAT, HA VISSZAESNEK A JELENTKEZÉSEK? SZÁMOLTOK EZZEL AZ OPCIÓVAL?

A jelentkezések visszaesésével, vagy azzal, hogy megemeljük a táborozás árát? Először a második részre válaszolok…

A PEOPLE TEAM Alapítvány csaknem kizárólag támogatásokból szervezi a nyári táborokat. Így néz ki a képlet: N táborozó x 1 táborozás költsége = N támogatás = éves kassza, és nincs is tovább. Fogadjuk a jelentkezéseket, összegyűjtjük a létszám szerint szükséges támogatásokat, aztán elköltjük a táborra.

Olvastam a napokban ezt a jóslatot, hogy a szervezők közül többen bedobják majd a törülközőt, ezért kevesebb lesz a hely; a szülők visszamennek dolgozni, a gyerekek nem maradhatnak egyedül, a kereslet és kínálat arányai elmozdulnak, ettől pedig drágábbak lesznek a táborok.

Két szó jut eszembe erről: aggályos és sportszerűtlen. Nemcsak a jelenlegi, hanem bármilyen helyzetben megkérdőjelezhető annak a hozzáállása, aki nem kínál többet, de egyszer csak többet vár a partnereitől ugyanazért. Szeretjük a gyerekeket. A szüleik is szeretik őket. A gyerekek imádják a tábort. Ez egy tökéletes háromszög, szépen csengő triangulum. Nem lenne szerencsés baltával új hangokat előcsalogatni belőle.

A jelentkezések visszaeséséről pedig: a helyzet visszarendeződését követően dömpingre számítunk. Alapítvány vagyunk. Ha kevesebben jelentkeznek, megszólítunk friss csatornákon keresztül is családokat, csoportokat, közösségeket, és megpróbálunk olyan gyerekek táborozására is pénzt felhajtani, akik támogatók hiányában soha nem táboroztak még velünk.

Ahogy James Bond mondta találóan: „A remény az élet rugója.” Bízunk a folytatásban, a nyári találkozásokban, a vidám vakációban.

, , , , ,

Kapcsolódó

Táborozás: a gyerek vagy a szülő dönt?
Fejlesztőtábor? PEOPLE TEAM!

Legfrissebb

Menu