Ha én lelkes vagyok, akkor a gyerekek is azok
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

A lelkesedés és a jókedv ragadós – ezt bizonyítja Márti története is. A fiatal táboroztatóval a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában találkozhattok.

Miért fontos a táborozás?

A táborozás örök élmény. Életre szóló barátságok, feledhetetlen kalandok és sok új felfedezés. Ezek, lehetséges, hogy néha csak „elcsépelt” dolgoknak tűnnek, de számomra sosem voltak azok. Ezek a közös utazások mindig jófajta izgalommal töltöttek el, ahol a magam ura vagyok, tiszta lappal indulva ismerkedhetek – önmagam lehetek. A gyerekeknek ezt van lehetőségük kipróbálni és megtapasztalni, és táboroztatóként azt gondolom, hogy ezeket is kell átadnunk nekik.

Milyen volt az első táboros élményed?

Osztálykirándulások, de azokat nem igazán tartom tábornak. Az első az általános sulimmal a Balatonnál volt, 10 nap. Az egész iskolából bárki jöhetett. Életem egyik legszebb élménye, sokat tanultam belőle, élményeket szereztem, és a Balatonnak az a környéke mindig egy kis csoda marad számomra.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

A legfontosabb, hogy legyetek nyitottak, merjetek barátkozni, segítséget kérni, ha elveszettnek érzitek magatokat. Legyetek vidámak, próbáljátok ki magatokat minél több dologban, mert higgyétek el: MEGÉRI!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Tudom, hogy könnyű mondani, de azt, hogy ne aggódjanak. Ha bármi gond van, úgyis szólunk, ezenfelül hagyják, hogy a gyerekek felfedezhessék magukat egy új helyen. Aztán ha hazaérnek, kérdezzék ki őket az élményekről. Mert lesz jó sok, és hadd éljék át újra ezeket a gyerekek.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Őszintén? Nem volt. Általában olyanokkal táboroztam, akiket ismertem, és csak úgy repült az idő. De a búcsúzás nehéz… Aztán pár órával később már olyan jól éreztem magamat, hogy fel sem tűnt, hogy egyedül vagyok. Nagyobb koromban meg kifejezetten vártam, hogy egyedül legyek, és „felnőtt” lehessek egy pár napra.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Beszélgetnék vele, és elterelném a figyelmét. Játszanék vele, este – ha kell, olyan korban van –, lefekvéskor olvasnék neki, de mindenféleképpen ott lennék vele. Ha annyira nem tudom felvidítani, akkor esetleg este felhívjuk közösen a szüleit.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

Egyszer megcsípett valami darázs, és feldagadt az arcom a háromszorosára. Ez egy kellemetlen emlék volt. De az orvosok meg mindenki kedves volt, és bár az osztályfőnököm viccekkel próbálta megoldani a helyzetet, a végén (nem a poénok miatt) sikerült is. Aztán minden folytatódott tovább. Ha valakinek ilyen problémája lenne, én próbálnék a vicceken túl más segítséget is adni neki.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, ebben a táborban is, táboroztatóként. Más táborokban is, pedig nem mindig voltam annyira nyitott, de valahogy a táborfeeling, az együtt alvás, a sok-sok emlék pedig mindig segít abban, hogy újabb barátokat szerezhessünk, és igen, nekem is sok ilyen táborozásból lett barátom – a mai napig.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Önmagam ismerete. Tavaly is sok új dolgot megtudtam magamról, mindig kiderülnek, hogy milyen skilljeid igazán jók – a visszajelzések és tapasztalatok, élmények alapján, illetve mi az, amiben fejlődnöd kéne. Jobban megismerem a korlátaimat, a határaimat és azt, hogy mennyit bírok ki alvás nélkül. Amit kiemelnék, hogy mások ismerete a leglényegesebb a számomra még.

A legtutibb táboros program az…

Az esti csapatverseny, amikor 10-ig futkosunk állomásról állomásra. Az este végére már nincs hangunk, de a hangunk eltűnésével egyenesen arányosan nő a lelkesedés.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Hangár – ott vannak a nagy kajálások, ott indul és ott végződik a nap. Sok program is itt kerül megrendezésre. Mindig tele van, mindig van kihez leülni egy jót beszélgetni.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Újabb kihívások várnak rám, újabb szuper aranyos embereket ismerhetek meg, nevethetek sokat… és persze a gyerekekkel töltött idő is, már előre tudom, hogy feltölt majd a sok tanulás után.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Azt, hogy arra a pár napra vagy hétre elfeledhessem a gondjaimat, új embereket ismerhessek meg, gyerekekkel alkothassak közösen bármit. Azt szeretném, ha minél több kihívással szembesülnék, és ezekre megoldásokat is találhatnék.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Ajánlok neki valami programot, ami érdekelheti, vagy megpróbálok vele beszélgetést kezdeményezni, vagy ha este van, csak szimplán elkísérem aludni, mert eléggé kifáradt.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Lelkes szervezők
– Színes programok
– Jó hangulat
– Lehetőség arra, hogy sok új barátot szerezhessünk
– Jókedv
– Nyitottság
– Merjük elengedni magunkat, és önmagunk lenni
– Sok nevetés
– Jó kaja
– Sok-sok szeretet, emlék, vidámság

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Szerintem amikor az előkészületek zajlottak. Akkor ismerkedtünk, és mindenki csinált valamit, de én 3 órán át galambürüléket mostam fel. Ezen utána sokat nevettem, hogy az első élményem ez volt, de még eközben is barátokat szereztem.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

A szülinapomat ünnepeltük itt. A csapatom, a mókusok, tanárok mind felköszöntöttek, kisebb ajándékokat kaptam, verseket írtak, a kuktások tortát sütöttek – csodálatos élmény volt, és ha minden jól megy, idén is megismételjük. (Lekopogom!)

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Az esti csapatversenyeknél azt láttam, hogy helyettük is 10-szer lelkesebb vagyok, és ez szerintem motiválta őket, mert egyre jobban belerakták magukat a feladatokba. Oda-vissza is fejlesztettük egymást.

Tartasz valamitől?

Elfáradok, és a végére kevés energiám lesz, mert ha mindent beleadok, gyakran ki tudok merülni teljesen.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Kik lesznek idén a táborban ­– mind a gyerekek, mind a táboroztatók. Hatalmas kaland az első nap bármelyike, amikor ismeretlen arcok mosolyognak rád, és tudod, hogy még sok kaland vár rátok a következő napokban.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Azt bizonyítom be, hogy nem kell tartanom az elfáradástól, megtartom a lelkesedést, pozitivitást és aktivitást mindvégig.

A gyerekek sok szeretetet tudnak adni
Nincs mitől félnem

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ