A szüleim addig kettesben nyaraltak
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Egy nyári táborba nemcsak akkor mehetnek a gyerekek, amikor a szüleik dolgoznak, hanem akkor is, amikor kettesben szeretnének lenni. Marci beszámolója következik arról, hogyan érezte magát a PEOPLE TEAM (PT) kecskeméti táborában.

„Egyszer jártam a PT-ben, ahova ismerőssel érkeztem. Nagyon tetszett, hogy mennyi kedves ember van. A csoportra osztás is meglepő volt, de NAGYON klassz. A csoportvezetők szuperek voltak, és meghallgatták a véleményünket. Inkább szórakozni mentünk a táborba, király volt. Nem tanultam sokat, csak hogy hogy legyek kedvesebb.

Minden csillagos 5-ös volt a táborban. A legjobb program a strandolás volt (Lesz jövőre is? Kérlekkkk!), kedvenc szekcióm viszont nem volt, mert mindegyik szupi. Hasznosnak találtam a sportot, és kedves emlékeim fűződnek a koncerthez.

A környezet nagyon jó, és az épületekre sem panaszkodhatok. Elég a hely, közel van a táborhelyhez. Bár ez logikusnak tűnik, mégis előfordul más tábornál, hogy messze található, tehát ezt nagyra értékelem.

Hát a pizza isteni! A rizs meg a hús is jó volt, és a többi is ízlett. Csak a tészta nem tetszett, mert egybe volt ragadva, és sokszor kemény volt. Ne legyen kemény! És legyen több nasi!

Nem jártam még a PT-nél jobb táborban. A Zabhegyező-tábor is majdnem ilyen jó volt, de a PT-ben jobbak voltak az emberek. Egyszer átcsentem a fagyit a kajaügyeleten, ami után nem lehet ételt továbbvinni (le kellene tenni, vagy ott megenni), lefotóztak, majd kirakták a fotót, és sok felügyelő megdicsért.

A szüleim nem féltettek, sőt örültek, mert ők addig elmehettek kettesben nyaralni. Nem volt para a táborban, legfeljebb az, amikor este a vállfán lógott egy trikó és egy nadrág, és egyszer azt hittem rá, hogy betörő.”

Ez a tábor úgy jó, ahogy van
Barátokkal bulisabb

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ