Enikő, hidd el, én aztán tudom, milyen új helyen aludni. Amikor egy PEOPLE TEAM-táboros gyerek társa leszek, a barátságunk nem ér véget a táborral. Hazamegyek vele, és új otthonom, családom lesz. Ilyenkor furcsán érzem magam, meg kell szoknom dolgokat. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Elmesélem neked Rita történetét…

Rita már harmadik éve érkezett vissza a gamertáborba. Nagyon szerette a programokat, a játékokat és azt, hogy a kütyüzés mellett azért másról is szólnak a napok. Idén úgy alakult, hogy itt kellett aludnia a táborban. Kecskeméti lévén mindig hazajárt, de most a szülei elutaztak, ezért a bentlakás mellett döntöttek. Aggódtak némileg a lányuk miatt, mert elég félénk természetű volt, és nem szerette a változást sem. Ezért megkértek, hogy vigyázzak rá. Én már persze érkezéskor ott vártam a párnáján csücsülve. A talpamat az összegöngyölt takarón lógattam, amikor belépett a szobába. Megörült nekem, mert már többször látott más gyerekek közelében, de neki még egyszer sem volt rám szüksége. Most azonban ő is érezhette, hogy kell a segítség, mert azonnal az üzenetem után nyúlt. A papíron ez állt: „Csak hunyd le a szemed, és minden rendben lesz!”

Rita jó szorosan magához ölelt, már szinte alig kaptam levegőt, aztán kimentünk a szokásos felfedezőutunkra. Minden évben, amikor visszajött, végigjárta a tábort változást keresve. Folyton akadt valami újdonság. Most éppen a székeket cserélték le az ebédlőben. Csapatonként változott a támlák színe. Nagyon jól nézett ki. Régi és új barátok is érkeztek a turnusba. Hamar beilleszkedett, így jó hangulatban telt a nap hátralévő része.

Egyetlen gond volt csupán. Az este. Hiába hozta magával kedvenc plüsspandáját, akivel én is hamar megismerkedtem és barátságot kötöttem. Nem volt ott a saját ágya, a megszokott szobája, a poszterei, a könyvei, a játékai. Egy üres, hatalmas szobában feküdt, és fogalma sem volt róla, hogy is fog elaludni.

Amikor elérkezett a lámpaoltás ideje, figyelte, ahogy a többiek lefekszenek és nevetgélnek még egy kicsit a takaró alatt. Ő is bebújt az ágyba, de nem tudott elaludni. Kényelmetlen volt, forgolódott. A mellette fekvő Zoé megkérdezte, hogy mi a baj.

Rita elmondta, hogy nem szokott máshol aludni, és most olyan furcsa minden. Zoé röviden annyit válaszolt neki, hogy csak csukja be a szemét, a többit pedig bízza rá. Rita szót fogadott. Behunyta a szemét, miközben Zoé csodás hangján énekelni kezdett. A szoba többi lakója is elcsendesedett, és hamarosan már csak a mély levegővételeket lehetett hallani a szobában.

Rita másnap kipihenten és boldogan ébredt. Megölelte Zoét, és hálás volt neki azért, hogy átsegítette az első ottalvós tábori éjszakáján. Zoé csak ennyit felelt: „A PEOPLE TEAM táborában ez teljesen normális.”

Soha ne légy egyedül a gondjaiddal! Együtt mindig könnyebb megoldani.

Kovács Dalma