Dominik, hidd el, hogy nem attól leszel menő kosaras, hogy csúnyán beszélsz. Sőt, azt gondolom, inkább elrettented magadtól a többieket, és rossz példát mutatsz a kisebbeknek is.
Elmesélem neked Levi történetét…
A tizenöt éves fiú sikeres kosarasként került be a PEOPLE TEAM sporttáborába. A többiek és én is nagyon vártam, hiszen ritkán találkozunk olyan sportolóval, aki már a nagy csapatokban játszik.
Hogyan került akkor a táborba Levi? Egyszerű. A legjobb barátja, Domi már évek óta tagja volt a PEOPLE TEAM közösségének. Most pedig szerette volna, ha Levi is megismeri ezt a klassz helyet, hiszen hamarosan úgyis kinövik a táborozós kort.
Így a fiúk mindjárt sztárok lettek a csapatban és a táborban is. Dominak már volt egy nyunyókája, akit tinifiú létére nem szégyellt magával hozni. Levi is kapott egy meglepetést, ott volt az ágyán egy nyunyóka, és várta, hogy a fiú megbarátkozzon vele.
Sajnos azonban ez nem így történt. Levi nagyon csúnyát mondott szegény nyunyókára, és bedobta a sarokba. Ilyet tenni egy pajtival? Rettenetes! Domi is csak nézte, hogy miért csinált ilyet.
Ahogy telt az idő, Levi egyre csúnyábban beszélt. Mindenkit lekiabált, lökdösődött, és még trágár szavakat is mondott. Hiába szólt rá a turnusvezető, nem használt semmit. Levi megrántotta a vállát, és csak annyit mondott, hogy egy sportolónak szabad ilyet.
Kedden délután összehívták a táborlakókat a nagyteremben. Mindenki megjelent pontban háromkor. A színpadra pedig néhány híres sportoló lépett fel. A gyerekek hatalmas ovációval és tapssal fogadták a társaságot. Levi is ott kiabált az első sorban.
A sportolók leültek, és egy beszélgetés keretében arról volt szó, hogy miként viselkedik egy sportoló. Nem csupán sportoló, hanem híresség, influenszer, bárki, akit sokan ismernek.
A hírnévhez a példamutatás is hozzátartozik. Nagyon fontos, hiszen a fiatalok éppen úgy fognak viselkedni, ahogy tőlünk látják. Ha csúnyán beszélünk, ők is úgy fognak társalogni. Ha bunkók vagyunk egymással, ők is azok lesznek. Ha lenézzük a másikat, nekik is megnő az egójuk.
Levi elgondolkozott mindazon, amit a sportolók meséltek. Szó volt a küzdelemről, a kitartásról, a beszédről és minden más olyan dologról, ami a hétköznapi életünket meghatározza.
A beszélgetés végén Levi megkereste a csapatot, és ünnepélyesen bocsánatot kért mindenkitől. Megígérte, hogy többé nem fog csúnyán beszélni, és figyelni fog arra, hogy milyen példát mutat a kisebbeknek.
Négyszemközt pedig elmondta Dominak, hogy a PEOPLE TEAM tábora volt eddig a legjobb dolog, ami történt vele, és amíg lehet, jönni fog, hogy tanuljon. Amikor pedig leérettségizik, mókusként fog visszatérni, hogy a kicsiket megtanítsa szuperül kosarazni és szépen beszélni.
Neked mit adott a PEOPLE TEAM tábora?
Kovács Dalma