Unatkozás – Nyunyóka-sztori
Táborban
PEOPLE TEAM tábor

Peti, abban biztos lehetsz, hogy jobb nyári programot nem találsz, mint a PEOPLE TEAM táborai. Az egy hét biztos nem lesz elég, hogy a rengeteg lehetőséget kipróbáld, amik közül válogatni lehet. Ezért már most biztos vagyok benne, hogy a következő évben is el fogsz jönni. Tuti, hogy nem lesz időd unatkozni. Pedig úgy hallottam, te híresen jó vagy benne.

A PEOPLE TEAM-táborok történetében volt már egy ilyen fiú.

El is mesélem neked Matyi történetét…

Matyi híresen ügyes programozó volt. Még mielőtt idejött a táborba, rengeteg tanfolyamra beíratták a szülei. Úgy gondolta, hogy az összes csínját-bínját ismeri már a területnek. Kérdezte is a szüleit, hogy miért pont a programozótáborba íratták be, mikor van még sok más lehetőség is.

Végül azért beadta a derekát, de határozottan biztos volt benne, hogy az egész hét unalmas lesz. Neki már nem fognak tudni újat mutatni.

Ekkor jöttem én. Ott vártam már az ágyán egy kis üzenettel a talpam alatt. Matyi nemigen rajongott a plüssökért, ezért gyorsan félre is túrt a párnájáról. Ettől egy kicsit szomorú lettem, de amikor elolvasta az üzenetet, rám nézett, magához húzott, és elgondolkozott.

Aztán elkezdődtek a foglalkozások. Ahogy azt Matyi gondolta is, csupa olyan feladatot adott a turnusvezető, amit ő már mind tudott. Hogy azért mégse unatkozzon a mi kis tudósunk, Leó megkérte, segítsen a többieknek, és magyarázza el nekik a feladatot. Ahogy egy felnőtt, Matyi is körbejárt, és miközben magyarázott a többieknek, barátokra is lelt.

Szünetben már együtt bolondoztak, terveket szövögettek. Kiderült, hogy vannak még a csapatban ügyesek, akikkel lehet nagyot álmodni.

Matyi előhúzott a táskájából az üzenettel együtt, és megmutatott Csonginak és Botinak. A fiúk elolvasták a cetlit, majd bólintottak.

A következő napokban lázas munka folyt a szabadidőben a számítógépes teremben. Matyinak egy perc ideje nem maradt unatkozni. Végül péntek estére elkészültek.

Büszkén mutatták be a nagy plénum előtt a játékot, amely a PEOPLE TEAM táborában játszódik. Mit gondoltok, ki lett a főszereplője? Hát persze hogy Nyunyóka!

Nyilvánvaló volt az is, hogy a következő nyáron Matyi újra jött a táborba, és azóta sem sikerült neki unatkoznia.

Peti, szerintem te is fel fogod találni magad. Abban biztos lehetsz, hogy Nyunyóka mellett nem lehet unatkozni. Na meg a PEOPLE TEAM táboraiban sem. Szóval kösd fel a nadrágodat, mert rengeteg jó élményben lesz részed.

Ti unatkoztatok már táborban?

Kovács Dalma


Viharos este – Nyunyóka-sztori
Tériszony – Nyunyóka-sztori

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ