Veszélyes kísérlet – Nyunyóka-sztori
Táborban
PEOPLE TEAM tábor

Zsombor, te aztán ügyes kis kutató vagy, ahogy hallom. A PEOPLE TEAM tudóstáborában biztosan érdekes dolgokat fogsz felfedezni. Egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmedet. A táborban is lehetnek veszélyes dolgok. Azért ne aggódj, mert a felnőttek és a mókusok árgus szemekkel figyelik az összes táborlakót.

Elmesélem neked Zalán történetét, hogy megértsd…

Zalán is éppen a tudóstáborba érkezett vasárnap délután. Rendesen fel volt spannolva, és már nagyon várta, hogy miként fog telni a következő egy hét. Szerette a kalandokat, a kihívásokat, és hírhedten nagy kísérletező volt. Erre a szülei fel is hívták a turnusvezető figyelmét.

Hogy vigyázzak rá, már mindjárt az első napon ott termettem Zalán éjjeliszekrényén. Kedvesen fogadott, és máris a kabalájának tartott. Ez hatalmas örömmel töltött el engem is. Nagyon vártam már, hogy milyen kalandokban lesz részünk.

Az első napon máris egy érdekes témába vetettük bele magunkat. A régészet tudományával ismerkedtünk meg. Zalán tágra nyílt szemekkel hallgatta Ákos, a régész előadását.

Később, a szabad foglalkozás ideje alatt leszaladtunk együtt a hangár mögé. Zalánnak sikerült egy ásót észrevétel nélkül elcsennie a jó ügy érdekében. Mivel nekem nem sok közöm van az ásáshoz, így csendesen figyeltem, ahogy Zalán dolgozik. Jó mély gödrökkel tűzdelte tele a hangár mögötti területet. Egyelőre nem értettem, hogy mit keres, de úgy gondoltam, elég, ha ő biztos a dolgában.

Az ásás jól haladt, és a terület már úgy nézett ki, mint egy kifordított ürgejárat, amikor egyszer csak Zalán alatt beszakadt a talaj. Nagyon megijedtem, és ha tudtam volna, biztos odaszaladok, hogy segítsek neki. Így azonban csak remélni tudtam, hogy jól van, és nem esett baja.

Próbáltam nyunyóka barátaimnak telepatikus úton jelezni, hogy bajban vagyunk, de rövid időn belül senki nem jött. Már azt hittem, itt fogjuk tölteni az éjszakát, amikor felvillant a remény.

Egy talicskát toló mókus közeledett a hangár bejáratához. Bíztam benne, hogy bekukucskál a hangár mögé is, és legalább engem megpillant. A PEOPLE TEAM táborában egyetlen nyunyóka sem fekszik magányosan a földön.

Így hát szerencsém volt. Domi megpillantott, majd észrevette a hatalmas lyukakat, és azonnal tudta, hogy baj van. Betelefonált a központba, hogy valószínűleg segítségre lesz szükség. Azután a talicskát otthagyva már jött is, hogy megmentsen engem és Zalánt.

Miután sikeresen megmenekültünk, és a tábori orvos is megbizonyosodott arról, hogy mindketten rendben vagyunk, jöhetett egy kis fejmosás a veszélyes helyzetekkel kapcsolatban.

Ezt most inkább nem mesélem el neked, mert biztosan te is részesültél már ilyenben.

Elég annyi, hogy a szerencse a történetben, amellett, hogy nem esett bajunk, felfedeztünk egy titkos járatot a hangár mögötti területen.

Na mit gondolsz? Hová vezetett a járat?

Kovács Dalma


Szomorúság – Nyunyóka-sztori
Játékidő – Nyunyóka-sztori

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ