Szülinap – Nyunyóka-sztori
Táborban
PEOPLE TEAM tábor

Bogi, hát abban az egy dologban biztosan nagy mázlid van, hogy épp a PEOPLE TEAM-táborban töltött idő alatt van a szülinapod. Igen, itt még erre is figyelnek a táborlakók. Titkos kutatócsoport foglalkozik a szülinaposok megfelelő köszöntésével. Persze figyelnek az egyéni igényekre és kívánságokra is, de az biztos, hogy az egyik legjobb szülinapi bulija Petrának volt a tavaly nyári tánctáborban.

Elmesélem neked a történetét…

Petra már nem először járt a tánctáborban, viszont idén augusztus helyett júliusban kellett jönnie. Még sosem volt az első turnusban, mert olyankor tartották a szülinapját. A családjával akkor mindig elutaztak valami különleges helyre. Most azonban az utazást el kellett halasztani augusztusra, így a tábor átkerült júliusra.

Petra egy kicsit el volt keseredve, mert teljesen új volt számára a csapat. Akikkel eddig megbarátkozott, mind augusztusban jöttek idén is. Most egy másik csapatot kellett megszoknia, velük kellett együtt dolgoznia.

Hogy ne legyen egyedül, újra elhozott magával a táborba. Igen, ha egyszer van egy nyunyókád, akkor már ő is veled jön minden évben.

Petra emlékezett, hogy az augusztusi szülinaposoknak mindig milyen jó kis bulikat csináltak a csapaton belül. A nevükre készült egy kis koreográfia is, amit szeretettel gyakoroltak esténként. Sőt, már a tábor kezdése előtt mentek az üzenetváltások és a táncmozdulatok megosztása.

Azért próbált beilleszkedni az új csapatba is. Végül is jól érezte magát, és be kellett látnia, hogy ez a csapat szintén nagyon jó.

Szerdára esett a szülinapja. A többiek semmit nem mondtak neki, és délutánra már úgy érezte, hogy nem is jut eszükbe megünnepelni. Hiába próbált célozgatni a csapattársainak, látszólag semmi reakció nem érkezett.

Már feladta a reményt, hogy valódi PEOPLE TEAM-táboros köszöntésben lesz része, amikor egyszer csak mögé lépett Kinga, és közölte, hogy beköti a szemét. Petra nem tudta mire vélni a dolgot, de belement a játékba.

A lányok ott kacarásztak körülötte. Lassan elvezették valahová. Egyszer csak villogó fényeket kezdett látni a kötésen keresztül Petra. Aztán elindult a taps és a zene is. Kinga levette róla a kendőt.

Az egész csapat ott állt vele szemben, és a kedvenc számára adtak elő egy táncot. Nagyon szuper volt. Végül pedig elkapták és a magasba emelték. Utána tovább szólt a zene, és jöhetett az esti buli.

A többiek nevettek, mert látták Petrán egész nap a morcosságot, amiért nem köszöntötték fel. Elmesélték, hogy az ő csapatukban ez a szokás, és nagyon örülnek, hogy idén Petra velük van.

Ha még mindig úgy érzed, hogy téged elfelejtenek felköszönteni a PEOPLE TEAM táborában, ne tedd! A táborban lakók olyanok, mint egy nagy család, akik senkit sem felejtenek el.

Neked mikor van a szülinapod?

Kovács Dalma


Szeplők – Nyunyóka-sztori
Verekedés – Nyunyóka-sztori

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Nap vagy nap?

– Jött a suliba egy angol srác! – újságolta lelkesen Zsófi. – És azon akadt…

KAPCSOLÓDÓ