Glosszofóbia – Nyunyóka-sztori
Táborban
PEOPLE TEAM tábor

Laura, hidd el nekem, hogy a PEOPLE TEAM táborában még nem ettek meg egyetlen gyereket sem. Sőt, senkit sem nevettek ki valamiért, amit nem tudott megcsinálni.

Elmesélem neked Fanni történetét, hogy megértsd, mire is gondolok…

Fanni a kuktatábor egyik résztvevője volt. Nagyon szeretett otthon is főzőcskézni. Titkos álma az volt, hogy felnőttként írjon egy szakácskönyvet a saját receptjeivel. Ennek biztatására hoztam is neki egy szakácskönyvet a táborba, hogy már most tudjon gyakorolni és kísérletezni. Szerencsére a PEOPLE TEAM táborában teret adnak a gyermeki fantáziának, és lehet próbálgatni a szárnyainkat.

Fanni is így tett. Szabadidejében a konyhában sürgölődött, különféle desszertrecepteket próbálgatott. Én is végig mellette voltam, és figyeltem minden lépését. Némelyik kevésbé sikerült, volt, ami rettenetesen rossz lett, de akadt olyan is, amivel elégedett volt. Az összes receptet az arányokkal együtt lejegyzetelte.

Csütörtök estére összejött neki öt, nagyon is ehetőnek mondható recept. Úgy gondolta, hogy pénteken tartana egy kóstolót a tábor felnőtt tagjainak. Ebben az ötletében a turnusvezető, Kinga is támogatta.

Pénteken, vacsora után a felnőttek egy asztalhoz ültek, a táborlakók pedig ott gyülekeztek körülöttük. A nyertes édességet szombaton ebédre az egész tábornak fel fogják tálalni.

Hatalmas volt az izgalom. Fanni keze remegett, ahogy behozta tálcán az öt különlegességet.

Mielőtt azonban bárki is belekóstolt volna a desszertekbe, Kinga megkérte Fannit, hogy mondjon néhány gondolatot a receptekről.

Fanni lába ekkor remegni kezdett, és majdnem kifordult a tálca a kezéből. Kinga az utolsó pillanatban nyúlt az édességekért. A kislány arca kipirosodott, elment a hangja, és a szeme segítségért kiáltott.

Kinga letette a desszerteket az asztalra, majd elvette Fanni receptkönyvét. Két széket tett ki, amire leültek, és mint akik vacsora után beszélgetnek, faggatni kezdte a szakácstehetséget az édességekről. Fanni kinyílt, és csak úgy folytak belőle a szavak. Észre sem vette, hogy az egész tábor őt nézi. Végig Kinga szemét figyelte, amiből biztatás és biztonság fénylett.

A beszélgetés végén hatalmas taps és éljenzés ébresztette fel Fannit. Ekkor jött rá, hogy mindenki őt figyelte. A glosszofóbiáját legyőzte. Már nem félt mások előtt beszélni. Büszke volt magára.

Most már nyugodtan kínálta végig a felnőtteket. A zsűri pedig hosszas egyeztetés és vita után döntött. A meggyes szuflé lett a hét süteménye.

Szombaton az egész tábor szuflét uzsonnázott, amelyet Fanni-finomságnak neveztek el.

Szóval, ha úgy érzed te is, hogy félsz mások előtt beszélni, ölelj magadhoz, és kérj segítséget! Ezekre a félelmekre mindig van megoldás, csak egy kis ösztönzés kell hozzá.

Kovács Dalma


Arachnofóbia – Nyunyóka-sztori
Sötétség – Nyunyóka-sztori

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ