Bendegúz, láttam, hogy már két napja folyamatosan Andris és Peti nyomában jársz. Hidd el, én teljesen megértelek. Tudom, hogy milyen rossz érzés, amikor folyton az jár az eszedben, hogy mi lesz, ha elveszel a tábor területén. Talán még néhány fantázialény is megjelent előtted, ami még inkább beparáztat. A térképet, amit érkezéskor adtak, teljesen használhatatlannak gondolod. Biztosítalak, hogy enélkül is egy nap alatt belejössz, és át fogod látni az egészet.

Szeretnék neked elmesélni egy történetet…

Egyszer én is elvesztem. Éppen egy sporttáboros fiú, Gergő felügyeletére voltam bízva. Még alig néhány napja érkeztem csak a PEOPLE TEAM táborába, így fogalmam se volt, hogy mi az a hangár, vagy éppen hol tudok ebédelni. Elképzelheted, hogy mennyire megrémültem, amikor az egyik meccs után ott maradtam a sportpályán teljesen egyedül, magányosan. Rettenetes érzés volt. Bár a nap melegen sütött, és csodálatos idő volt, én mégis úgy éreztem, hogy a legnagyobb viharfelhők gyülekeznek a fejem felett.

Ahogy teltek a percek/órák – ki tudja, mennyi idő telik el, amíg az ember vagy egy nyunyóka magányosan, elveszve üldögél valahol a világban –, azt éreztem, hogy már soha többé nem találkozom senkivel. Nem lesz, aki magához öleljen és megszeretgessen. Rettenetesen féltem, és szinte reszkettem. Ha tudnék sírni, már a könnyek is gyülekeztek volna a szememben. Nagyon rossz érzés, ha elveszítik az embert – vagy a nyunyókát.

Aztán észrevettem magam mellett egy aprócska katicabogarat. Ahogy néztem, ő is egyedül volt, mégsem láttam elveszettnek vagy magányosnak. Maximálisan boldog volt. Élvezte a napsütést, a meleget és a friss szellő lágy simogatását. És akkor rájöttem! Hiszen én nem is vesztem el. Bár igaz, hogy Gergő itt hagyott és elfelejtett engem, de mégsem vesztem el. Hiszen a táborban mindig jönnek-mennek a gyerekek és a felnőttek. Éppen csak annyi a dolgom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. A szellőt hívtam segítségül, és megkértem, hogy sodorjon egy kicsit odébb, a pálya bejáratához.

Amint odaértem a kapuhoz, hamarosan meg is érkezett Gergő és a csapata. Majdnem felbotlott bennem. Amikor meglátott, gyorsan lepereghetett előtte minden, ami aznap történt, mert láttam rajta a megbánást. Tudtam, hogy szégyellte magát, amiért nem vigyázott rám.

Aztán már soha többé nem féltem, ha véletlenül ott felejtettek valahol. Tudtam, hogy nem vesztem el, csupán egy időre magamra maradtam.

Neked pedig megvan az a képességed, hogy tudsz járni. Így tehát, ha véletlenül elveszve érzed magad, csak indulj el, és biztos lehetsz benne, hogy pár percen belül egy PEOPLE TEAM-táborozóval vagy -táborlakóval fogsz találkozni. Nyunyóka-becsületszavamra! Arra is kérlek, hogy azért vigyázz rám, és napjában többször is ölelj meg, mert így érzem magam a legnagyobb biztonságban!

Kovács Dalma