Nyári szünet 2020-ban – nyári táborok
Táborban
Nyári szünet 2020-ban – nyári táborok

A tudósoknak is új a jelenlegi koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet, ezért néhány tekintetben még mindig legfeljebb becslésekbe bocsátkozhatunk. Alkalmazkodtunk a megváltozott körülményekhez: a távolságtartáshoz, a kézfertőtlenítéshez, a maszkokhoz. Az életnek ezekkel együtt is tovább kell mennie, de vajon a nyári táborok képesek lesznek-e felvenni a „gumikesztyűt”? Amennyiben igen, megérződik-e majd az árakon? Vizsgáljuk meg közelebbről a kérdést.

Természetesen oda kell figyelnünk egymásra, miközben megpróbálunk visszatérni a régi kerékvágásba, azonban számos kérdés felvetődhet. Hogyan foglaljuk le gyermekeinket? Jó döntés most elküldeni őket otthonról, akár a nagyszülőkhöz, akár más közösségbe? Bizonytalan szituációban nehéz felelős döntést hozni, szülőként pedig pláne nehezített pályán mozog az ember, hiszen a kényszerszabadságolás miatt felhasznált időkeret és a gyermekfelügyelet hiánya sokunknak égető kérdést jelent. Ezért is különösen fontos, hogy egy táborvezető nyíltan kommunikáljon a terveiről, valamint az új protokollról.

Míg a táboroztatók egy része még mindig hezitál, a PEOPLE TEAM-táborok szervezése gőzerővel zajlik. Nem csoda; 2020-ban kiemelten fontos mind a gyerekek és a tanárok, mind pedig a személyzet védelme. Egy másik, kellő körültekintéssel elfoglalt aspektusból tekintve mind tisztában kell legyünk vele, hogy az odafigyelés, a támogatás és az óvatosság nem kockázati vagy vészhelyzet utáni, hanem kötelezően mindennapos alap. A megfelelő intézkedések bevezetése mellett – a járványügyi helyzet függvényében – biztonságosan lebonyolíthatók lesznek az ottalvós összejövetelek is.

A gyerekek alkalmazkodókészsége és közreműködése is kiemelt hangsúlyt kap: június végére, július elejére nem lesz olyan ember, akinek újat mondanak a járványhelyzet szülte előírások vagy egészségügyi javaslatok. A PEOPLE TEAM-táborok elsődleges értéke a szabadság eszméjének hirdetése azzal a feltétellel, hogy annak megélése nem mehet másnak a kárára. Így az óvintézkedések szigorú és következetes betartatása ezen a nyáron is elsődleges szempont lesz.

A közelmúlt restrikcióit a fiatalabbaknak sem lehetett könnyű feldolgozniuk. A tábor esélyt ad arra, hogy ezt az élményt közösen, közösségben oldják fel. Senkinek sem zajlott egyszerűen a tavasz, és megeshet, hogy nem utoljára történt ilyen az életünkben, ezért modellezhetik majd a táborban, hogyan tudunk összefogással és együttműködéssel megküzdeni a kihívásokkal.

Korrekt táborszervező nem drágít a szolgáltatáson, amikor éppen világválságot élünk át. Sok családot gazdasági szempontból is érzékenyen érintett a járvány – a PT csapata tisztában van ezzel, ezért idén SEM fog árat emelni. Egészséges kívánság, hogy több hónap bezártság után egy kicsit kiruccanjanak a gyerekek, illetve felszusszanjon a család, oldódjon a fesztültség. Erre kínál megoldást a harmincéves múlttal és gyakorlattal rendelkező PEOPLE TEAM.

, , , , , ,
Modern technika öt szemszögből
Képezd magad informatikussá a táborban!

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ