Ki lesz a 23 ezredik táborozó?
Táborban
Ki lesz a 23 ezredik táborozó?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyári tábor. A veteránnak számító PEOPLE TEAM Alapítvány idén 30. alkalommal nyitja meg kapuit a kikapcsolódni, okosodni és közösségbe vágyó 7–17 éves fiatalok előtt. 1991 óta száznál is több turnust indítottak, az utóbbi években alkalmanként átlagosan 400 gyerekkel és 70 táboroztatóval. A PT a koronavírus-járvány miatti bezárkózást követően, 2020 nyarán is szeretettel vár minden fiatalt Bács-Kiskun megye székhelyén – az sem titok, hogy a 23 ezredik látogató az elkövetkezendő hetekben fogja átlépni a tábor küszöbét. Lehet, hogy pont te leszel az?

Szuper szoba, szabályokkal

2005 óta a kecskeméti Homokbányai Kollégium valamelyik – fiúknak és lányoknak kijelölt – épületeiben hajtják álomra fejüket azok, akik az ottalvásra szavaznak. Kétágyas ikerszobákban helyeznek el, amelyben mosdó, fürdőszoba és hűtőszekrény található, az ágyneműről és a takarításról is gondoskodnak. Értékeidet egy szekrényben zárhatod el (készpénzre nem lesz szükséged), a szobába pedig nem vihetsz be sem ételt, sem italt – ne aggódj, a kajaügyelet miatt bármikor hozzáférhetsz ennivalóhoz. A szobákat kor és nem szerint osztják be, de ha testvérrel vagy baráttal érkezel, kérhetitek, hogy együtt lakjatok. Ha nem jelent gondot a bejárás, természetesen a napközis változatot is választhatod, a programokban ugyanúgy részt veszel.

Mi vár rád?

Szabadság, kaland, tanulás, ajándékok és eszem-iszom egy héten át, vasárnaptól következő szombatig (ha több turnusra érkezel, még tovább). A reggelit követően szünetekkel megszakítva öt-hat órán át az általad kiválasztott témafoglalkozásokon veszel részt társaiddal együtt – könyvről és segédeszközökről a PT gondoskodik. Délután 3 óra körül kezdődnek a szabad programok: strandolás, csúszdázás, gyöngyfűzés, batikolás, társasjátékozás, kígyósimogatás, kutyaügyességi verseny mind szerepelnek a PEOPLE TEAM repertoárjában, de csatlakozhatsz egy workshophoz, vagy mozizhatsz is. Vacsora után, este 8 és 10 között minden táborlakó (tematikától függetlenül) csapatokba szerveződik, és versenyeznek egymással, amiért jutalomban részesülnek. Ajándékokra a turnusok utolsó előtti napján számíthatsz.

A PT mindenre gondol

Ha megéhezel, korlátlanul fogyaszthatsz a zöldség- és gyümölcspultról, de az éjjel-nappal nyitva tartó büféből is feltankolhatsz. Ivókutak és ásványvíz szintén az egész nap folyamán rendelkezésre állnak. Bármi kérésed vagy kérdésed van, keress egy mókust vagy táborvezetőt, mondd el neki gondod-bajod, és megoldja. Az orvosok is készenlétben vannak, kisebb-nagyobb problémáiddal hozzájuk is fordulhatsz. Minden rendben lesz egyébként, szóval don’t worry, be happy, és előre a PEOPLE TEAM táborába!

, , , , , ,
Vigyázz, kész, tábor!
Honnan tudhatod, milyen a tuti tábor?

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ