Mikulás régen és másutt

Apa azt mondja, hogy amikor ő kisgyerek volt, nem is a Mikulás jött hozzájuk, hanem a Télapó. Voltak nagy városi Télapó-ünnepségek, óriási fenyőfával. A legnagyobbat a Parlamentben rendezték, és Apa egyszer eljutott oda. Szerinte nem is a csoki volt a legjobb benne, hanem az, hogy végre belülről láthatta az Országházat.

Anyának pedig úgy mondták: ha egy gyerek jót cselekszik, akkor a Mikulás aranytollal írja azt fel a könyvébe, ha pedig rosszat, akkor feketével. Ezek szerint Anya jó gyerek lehetett, mert emlékei szerint mindig kapott bőséggel édességet meg gyümölcsöt, és csak egy nagyon pici virgácsot, a rend kedvéért.

Oroszországban Fagyapó érkezik Hópelyhecskével, és nem piros a köpenye, hanem kék. Németországban pedig nem is a Mikulás jár, hanem a krampusz (Grampus, Klump-Fuss). Amerikában december 6-án nem jön senki, ők nem tartják a Miklós-napot. Nálunk karácsonykor érkezik Santa Claus (más néven Karácsonyapó), méghozzá a kéményen át. Ott a gyerekek nem a lábbelijüket pucolják ki, hanem hosszú zoknikat vagy harisnyákat akasztanak a kandalló párkányára. Rénszarvas húzza az amerikai Télapó szánját, ami sebesen repül az égen, hogy egyetlen éjszaka alatt eljuthasson a föld minden gyerekéhez. Nálunk pedig Mikulás van, azaz Szent Miklós.

Szent Miklós

Szent Miklós püspök volt, és régen nem is piros kabátban, hanem lila palásttal ábrázolták. Kezében pásztorbot, fején süveg. Nem csak a gyerekeket segíti, de minden olyan embernek a védőszentje, aki nehéz körülmények között él.

Miklós a III–IV. században élt, pappá szentelték. Gazdag ember volt, szülei meghaltak. Több különböző legenda fennmaradt arról, hogyan támogatta a rászorulókat. Az egyik, hogy egy szegény sorsra jutott szomszédján és a lányain segített úgy, hogy aranyat rakott egy kendőbe vagy erszénybe, és azt éjjel titokban az ablakon keresztül bedobta a házba. Mondjuk, azt nem tudom, hogy ha ez titokban történt, honnan tudták meg az emberek, hogy Szent Miklós volt a segítő, de mindegy is. Talán az apa megleste őt éjszaka, ki tudja. Később aztán a szegény gyerekeket is segítette, a hatalmas vagyonát szétosztotta közöttük.

Miklósról még olyan legenda is kering, miszerint egy tengeri vihart csendesített le. Vízbe esett fuldoklókat mentett meg, ezért a hajósok nagyon tisztelik őt. Halálra ítélt katonák kivégzését akadályozta meg, méghozzá saját élete kockáztatásával. A hóhér kezéből kicsavarta a kardot, az elítélteket pedig kiszabadította. Amikor nagy éhínség tombolt a városban, a gabonát megsokszorosította, hogy jusson ennivaló mindenkinek.

Miután meghalt, a holttesténél is történt csoda. Volt egy házaspár, akinek, bár hiába vágytak rá nagyon, nem született gyereke. A halotti lepel egy darabját hazavitték, és december 6-án fiuk született. Ez a nap a Miklós-nap.

Láncos Miklós

Ma nagyon szeretjük és várjuk a Mikulást, de régen nem mindig volt így. Amikor Nagypapa pici fiú volt, a falujukban Láncos Miklós járt körbe, és ijesztgette a gyerekeket. Az emberek rémisztő ruhába öltöztek, vagy egy kifordított bundát vettek magukra. Arcukat ijesztő maszk takarta, olyasmi, mint a mohácsi busójáráskor, vagy feketére kormozták, esetleg harisnyát húztak a fejükre. Kenderből szakállat készítettek az állukra.

Nagypapa lelkében ez maradandó nyomot hagyott; emlékei szerint kifejezetten félelmetes volt, ahogy „Miklós” kezében csörgött a lánc. Másutt vesszőből készült korbácsot tartott, ennek a kicsinyített mása lehet a virgács. Zajt csaptak a lánccal és botokkal, hogy elűzzék a gonoszt.

Olyanok voltak, mint az ördög, ez maradt fenn ma is a krampusz képében. Mikulás pedig jóságos bácsivá változott. Mintha direkt lenne egy jó és egy rossz: az összes finomságot a Mikulás adja, a virgácsot pedig a krampusz.

Mikulás ma

Hát igen, a mai Mikulás a régihez képest eléggé megváltozott. Nem süveg van a fején, hanem bojtos sapka. Állítólag egy kólagyártó cég találta ki, hogy a Mikulás kövér legyen, fehér szakállú, és piros ruhát viseljen, bár ez a történészek szerint nem nagyon tér el Miklós eredeti külsejétől.

Az iskolánkba is szokott jönni a Mikulás. A hátán puttony van, abban hozza az ajándékokat, amiket segítői, a krampuszok osztanak ki. Mi pedig odamegyünk hozzá, és éneklünk neki, vagy verset mondunk. Ennek talán az lehet az eredete, hogy egyes helyeken régen Láncos Miklósék letérdepeltették és „meggyóntatták” a fiatalokat, főleg a lányokat. Szoktuk találgatni, hogy ki öltözhetett be Mikulásnak, egy apuka vagy valamelyik tanárunk. Legutóbb nagyon emlékeztetett a karbantartó bácsira, de hiába faggattuk, ő mindent tagadott.

A falvakban ha nem is szánon, de szekéren jár körbe a Mikulás, valahol pedig kisvonaton. Szólnak az ünnepi dalok, a Mikulás integet a gyerekeknek, és szaloncukrot dobál le nekik.

Mikulás nálunk

Amikor a testvéremmel kisebbek voltunk, megpróbáltunk sokáig ébren maradni, hogy meglessük a Mikulást, de Anya azt mondta, hogy ő úgyis akkor jön, amikor mi alszunk. Hiába próbáltuk felpeckelni a szemhéjunkat, valamikor az éjszaka közepén beszundítottunk, reggelre pedig tele voltak a kikészített lábbelik finomsággal. Csokival, szaloncukorral, dióval, mogyoróval, almával, naranccsal, mandarinnal, banánnal.

Mi a szarvasnak is szoktunk kikészíteni ennivalót, innivalót, általában almát és tejet. Reggelre tényleg eltűnik! Ezek szerint mégis létezik a Mikulás?

Mindenesetre hiába vagyunk már nagyobbak, a testvéremmel együtt most szépen nekiállunk, és kitisztítjuk a csizmáinkat. Biztos, ami biztos. A tesóm az ablakba rakja, hiszen Szent Miklós régen is ott dobta be az aranyat. Én inkább az előszobába, a bejárati ajtó közelébe, hogy ha belép, azt lássa meg legelőször, és nekem hozzon több édességet. Persze ez vicc, hiszen tudom, hogy mindig ugyanannyit kapunk. Ha véletlenül mégis elszámítaná magát a Mikulás, és nekem jutna több szaloncukor, úgyis megosztanám a testvéremmel.

Egyébként úgy tartják, hogy Miklós megrázza a szakállát. Essen már végre a hó!

Szerző: Tóth Réka