A költő, aki mindkét végén égette a gyertyát
Egyéb
PEOPLE TEAM tábor

Ha valaki nem ismeri a munkásságát, akkor is arra kell gondolnia, hogy Ady Endre biztosan híres ember lehetett, mert utcákat és különböző intézményeket neveztek el róla. Általános iskola 8. osztályában és a középiskola 11. évfolyamán találkozhatsz költeményeivel, írásaival. 1877. november 22-én született, 146 éve. Rövid élete volt, de ez alatt a rövid idő alatt elérte mindazt, amit csak nagyon kevesen tudtak: élőként kultusz övezte.

Hogyan sikerülhetett mindez?

Jó újságíró, majd költő lett, híres verseinek sorai még a mai napig népszerűek és aktuálisak, ezt bizonyítja az, hogy a közösségi média felületein is megjelennek szállóigévé vált sorai. Sablonszerűnek hangzanak tehát a következő megállapítások: a magyar irodalom meghatározó alakja volt, és még ma is az; csak imádni és gyűlölni lehet. Én az imádók sorába tartozom, bevallom, versei, a nyers, ostorozó hangja lenyűgöz. Szeretem szerelmi költészetét is, mert nemcsak a boldog állapot képei jelennek meg lírájában, hanem a Lédával való se veled, se nélküled érzése is. A kegyetlen valóság, ami a mindennapok része. Csak eddig senki nem írt róla.

Miért nincs közét imádat és gyűlölet (meg nem értés) között?

Mert „Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét”. Ezt Szerb Antal irodalomtörténész mondta róla, bár ő negatív kritikának szánta, mi értelmezhetjük úgy is, jó újságíróként tisztában volt azzal, hogy miből lesz hír, mit kell azért tenni, hogy téma legyen, és azt milyen módon kell az emberek elé tárni. Ehhez a 20. század elején a kollégái nem értettek, ragaszkodtak a régi sémához: eddig a költők íróasztal mögött ültek, tollal a kezükben vagy családjuk társaságában. Az első nagybetűs Költő, aki megjelent a köztudatban Petőfi után, Ady Endre lett. Sokan irigyelték őt népszerűsége miatt, főleg a nők kedvelték, érthető tehát a pályatársak ellenszenve.

Magát művész-zseninek tartotta

Különleges figurának, aki a sztárok minden allűrjével rendelkezett: kicsapongó életmód, kocsmák, nők és botrányok töltötték ki mindennapjait. Elhitette azt is a környezetével, hogy csak a fent említett kellékek segítségével tud az lenni, aki, verseket is csak bódult állapotban képes alkotni.

Minden művész érzékenyebb, mint egy átlagember

Olyan dolgokat lát meg, amiket mi nem fogunk soha, pont a földhözragadtságunk miatt. Gondolatait megfogalmazza, versbe vagy prózába önti. Azonban közeli ismerőseinek elmondta, hogy már korábban megírt versét vitte magával, és eljátszotta egy kocsmában, hogy mámoros állapotban kapott ihletet. Ha a technikáját nézzük, akkor az is ezt igazolta, tehát Ady kitűnő színész is volt. Egyedi, kevert ritmusú verselést alkotott meg, belső rímekkel, ismétlésekkel. Ügyelt a szótagszámra és a rímelésre. Azt gondolom, hogy ehhez nagyon kellett koncentrálni.

Beállítások

Székely Aladár fotózta a költőt, de ő volt az, aki a pózokat kitalálta: döntött fej, támasz a kézen, elfordított test, a nézés, ami központi alakká tette a képeken. Egy-egy beállítást órákig gyakorolt. Nekem most is úgy tűnik, mintha mondani akarna a szemével valamit. El tudom képzelni a hatást, amit a múlt század elején keltett. Ezért is lehet, hogy az 1909-ben megjelent „könyöklős képéből” több ezer darabot adtak el. Döbbenetes a szám. Ady meg akarta mutatni, hogy ki a költő, Székely pedig vizuálisan segített megjeleníteni neki.

Az én Adym olvasott ember

Tisztában van a világ aktuális történéseivel, nyersen fogalmaz, ennek ellenére szereti és félti a hazáját. Kitűnő színész, aki a saját maga által létrehozott karakterének a foglya, ami a vesztét okozta 42 évesen. Közben pedig elkeseredetten kereste a boldogságot, sajnos sikertelenül. Én ezt olvasom ki a tekintetéből.

Kropokné Kiss Éva

Nem egyformának kell lenni, egyforma esélyt kell kapni!
Ne dobd ki!

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ