Enélkül nincs élet
Egyéb
PEOPLE TEAM fotóstábor alkotása

Gondoltál már arra, hogy mi lenne, ha valamilyen természeti katasztrófa nyomán elsötétedne az égbolt? Habár a mondás úgy tartja, hogy fény nélkül nincs élet, a tudósok minden opciót számba vesznek, és egy esetleges, fény nélküli jövővel is terveznek. Addig is, amíg ez nem történik meg – és reméljük, hogy nem is fog –, ünnepeljük meg ezt a magától értetődőnek vett csodát, a fényt.

A fény nemzetközi napja

Az UNESCO 2017-ben döntött arról, hogy a következő évtől minden év május 16. a fény nemzetközi napja lesz. Ne lepődj meg, ha a következő napokban több cikket is látsz majd a témáról, hiszen a világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a fény tudományban, oktatásban, kultúrában és kommunikációban betöltött szerepére. A korábbi években Magyarországon gyertyagyújtással és fotókkal emlékeztek meg arról, hogy a fény láthatatlanul összeköt bennünket, függetlenül attól, hogy milyen távol vagyunk egymástól. Ha pedig szeretnél többet megtudni erről a fantasztikus jelenségről és a tudományról általában, akkor elmondjuk, hol leszel idén nyáron – amennyiben a szüleid is beleegyeznek.

A 7–17 évesek nyári fesztiváltáborában

A PEOPLE TEAM nyári táborai 1991 óta várják az iskoláskorú gyerekeket. Akik kikapcsolódnának, egyébként unatkoznának vagy akik szívesen tanulnának – bármelyik csoportba tartozz is, a PT-vel tartva jó helyre érkezel. A július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. között elérhető turnusok idén is tízféle témacsomaggal és harmincféle szekcióval várják a fiatal zseniket. A szervezők meggyőződése, hogy mindenkiben benne van a potenciál, csak foglalkozni kell vele – a PT pedig ideális lehetőséget ad arra, hogy nyáron se tunyulj, helyette kibontakoztasd a benned rejlő képességeket.

Kísérletező kedvű tudóspalántáknak is ajánlott

Amennyiben kíváncsi vagy rá, hogy a fény milyen szerepet játszik a technológiában, és nem vagy még 18 éves, akkor tökéletes lesz számodra a TECH + JÖVŐ témacsomag (a részletekért kattints az elnevezésre), amely a következő táborokat rejti: informatikatábor, robotika és programozás, drónépítők és -pilóták, Te vagy a jövő, Így működik. Korban hozzád illő fiatalokkal, kiscsoportos foglalkozások során kóstolhatsz bele a téged érdeklő témákba, így minden kérdésedre érthető választ kaphatsz – akár arra is, hogy mi az a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás. A lényeg, hogy közelebb kerülj a legbonyolultabbnak tűnő tárgykörökhöz is, a mindennapokban is alkalmazható tudást kapj, illetve hogy minden világos legyen. A kíváncsiság előfeltétel, a többinek pedig csak a képzelet és az idő szabhat határt – ha tetszik, gyere el több turnusra!

Zöld tábor a PT-vel: https://peopleteam.hu/taborok/tudostabor-nyari-tabor/

Ültess fát!
Gyerekeknek a növény- és állatbarát életről

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ