Ültess fát!
Egyéb
PEOPLE TEAM-es színészbemutató

Az óvodákban és az iskolákban is a környezeti nevelés része a madarak és fák napjának megünneplése, de tudtad-e, hogy ez nem új keletű jelenség? Egy magyar ornitológus, Chernel István már 1902-ben megszervezte az első emléknapot, amelyet négy évvel később Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter rendelete rögzített azzal a céllal, hogy kialakítsa a fiatalok természetvédelem iránti elkötelezettségét. Klebelsberg Kuno 1931-es intézkedéséből pedig az is kiderült, hogy a jeles nap az amerikai Birds Day, illetve az Arbor Day alapján született meg.

Te mit fogsz csinálni május 10-én?

A madarak és fák napjára a legméltóbban úgy lehet emlékezni, ha összefogtok családilag, és ültettek egy fát, ahogyan a tengerentúlon is csinálják – igaz, nem a magyarországi emléknappal egy időben, hanem április 30-án. Ha csak évente egy alkalommal jártok el így, azzal is jobb hellyé teszitek a bolygónkat.

Ezért ültess fát

A fák tisztítják a levegőt és a vizet, otthont adnak az állatoknak, és segítenek lehűteni a föld hőmérsékletét, ami lassítja a klímaváltozás ütemét. A fák megkötik a szén-dioxidot, ezzel csökkentve az üvegházhatású gázok mennyiségét, ráadásul szebbé teszik a környezetet. Az énekesmadarak pedig sok hernyót és bogarat pusztítanak el, így ők természetes módon védik meg a fákat és a veteményeseket a kártevők pusztításaitól.

Környezettudatosság és tábor

A faültetést a közösségi programok legzöldebbikeként jellemzik, mivel a hasznosságán kívül jó buli is. Tudod, mi szuper program még? Egy zöld tábor. A PEOPLE TEAM 2021-ben is elkötelezett a környezettudatosság mellett, mindezt pedig saját bőrödön is megtapasztalhatod a PT nyári táborfesztiválján, az alábbi turnusokban: július 25–31., augusztus 1–7., augusztus 8–14. Ha még nem vagy 18 éves, a PT zöld táborában (katt ide a részletekért) átfogó képet kaphatsz bolygónk működéséről. Legyen az terrárium készítése, bogárgyűjtés, vulkánműködés modellezése, csillagvizsgálat, arborétum vagy állatmenhely látogatása, a zöld táborban mindenbe belekóstolhatsz. Izgalmas programok, szabad levegő, állatok, fák, természeti jelenségek és klassz társaság – ez a PEOPLE TEAM. Mondd meg a szüleidnek, hogy hol szeretnél lenni idén nyáron, és hogy itt tudnak rá regisztrálni!

Zöld tábor a PT-vel: https://peopleteam.hu/taborok/tudostabor-nyari-tabor/

Magyar sport
Enélkül nincs élet

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ