Izgalom az első, szomorúság az utolsó napon
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Csabi több táborban járt már, most az utolsóként megismert PEOPLE TEAM-ről (PT) osztotta meg a tapasztalatait.

„Azért szeretek táborozni, mert új emberekkel ismerkedhetek meg. Nem voltam még rossz táborban. A PT-ben eddig egyszer jártam, jó társaságot és élményeket vártam tőle. Attól tartottam csak, hogy nem lesznek jó programok. A szüleimet azzal nyugtattam, hogy tudok magamra vigyázni. Szerencsére nem is volt semmi gondom.

Mivelhogy én izgultam, hogy nem lesz kivel beszélgetni és barátkozni, ezért azt tanácsolnám azoknak, akik először mennek a PT-be, hogy nyugodjanak meg, biztosan találnak maguknak való barátokat. Nekem is volt olyan, akivel mélyebb barátságot tudtam kialakítani a gamertáborban, és jó játszópartnereket is megismertem.

A tábor első napja csupa izgalom, az utolsó pedig szomorúság – a tábor vége miatt. Jövőre is PT-s leszek, érdekelnek a további témafoglalkozások.”

Sokan kérdezik, hogy hol van ez a tábor
Úgy izgultam, hogy alig aludtam

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ