Úgy izgultam, hogy alig aludtam
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Lazulj el, ha a PT-be jössz! Hanna kétszer járt a PEOPLE TEAM nyári táborában, és már tudja, hogy feleslegesen parázott.

„Iszonyatosan izgultam az első táborozásom előtt, ezért nagyon keveset aludtam. Már első nap is annyi program volt, hogy alig éltem. És ez csak az első nap volt! A PT-ben nincsenek szigorú szabályok, mégis jól működik minden. Még mindig nem jöttem rá, hogy csinálják. Most már tudom, hogy nem kell izgulni, mert a mókusok mindenben segítenek. Elképesztő mértékű türelmet, törődést és szeretetet kaptunk a mókusoktól és a tanároktól is.

Angoltáborban és kézművestáborban jártam a PT-s szekciók közül. Mind a kettő külön életérzés. Angolból sokat fejlődött a beszédem, a képzőművészetet pedig imádom.

A táborban rengeteg olyan dolgot tapasztalunk meg, amit máshol nem tudnánk. Sok új barátot, ismerőst szereztem a PT-ben, akikkel jó érzés lesz a következő évben ismét találkozni. Azokkal, akikkel együtt lógunk a táborban, az év többi részében néha beszélünk, olyan február körül jött az ominózus »Szia! Jössz a PT-be?« beszélgetés, aztán a PEOPLE TEAM-ben öleléssel köszöntöttük egymást.

Annyi volt mindig a program, hogy sohasem volt időm (és nem is akartam) otthonra gondolni. A kedvenc esti programom a csillagászat volt, akkor kezdett el igazán érdekelni ez a témakör. A vízi csata pedig a legjobb dolog a PT-ben. Csak válogasd meg, melyik mókust támadod meg vízipuskával, mert büntetéstábortánc járhat, ha rosszul döntesz!

A rengeteg program miatt állandóan lépcsőztünk. Nem bulis fent hagyni a telefont az ötödiken. Egyébként egy hétig a földön aludtam a barátnőmék szobájában, mert hárman mentünk, és ehhez volt kedvem. Soha nem aludtam még olyan pihentetően, de komolyan!

Az első nap a PT-ben olyan, mint hazaérkezni. Az utolsó nap pedig szomorú. De nem rossz értelemben szomorú, hanem jó értelemben, mert tudjuk, hogy úgyis visszajövünk jövőre.”

Izgalom az első, szomorúság az utolsó napon
Életem legjobb nyara

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ