Hamarosan Anyáéktól is búcsúzni kellett. A pólók színe szerint tereltek össze bennünket csoportokba, és megkértek mindenkit, hogy vegyenek fájdalmas búcsút a szüleiktől. Ez persze szerintük viccesen hangzott, de nekem tényleg nagy fájdalom volt. Életemben először hagytak ott egy idegen helyen a szüleim egy teljes hétre. Szinte éreztem, ahogy remegnek a lábaim. Azért próbáltam magam erősnek mutatni, és igyekeztem nem sírni.

Anya megölelgetett és megpuszilgatott. Még percekig sorolt minden, szerinte fontos információt. Beszélt arról, hogy vigyázzak magamra, meg hogy ne csináljak hülyeséget, és figyeljek a vezetőkre, meg ilyesmi.

Apa nem volt a szavak embere. Megölelt, megpuszilt, és halkan a fülembe súgta:

– Azért egy kis huncutság mindig belefér, Jankus! Élvezd a szabadságot!

Ha Jankusnak becézett, akkor mindig valami bölcsességet próbált átadni nekem. Erre már nagyon hamar rájöttem. Örültem neki, hogy ilyen szüleim vannak, és tudtam, hogy nagyon hiányozni fognak.

Aztán már csak a sípszót hallottam, és hogy valaki távozásra kéri fel a szülőket. Körbenéztem egy együttérző arcot keresve. Mellettem egy velem egykorú, hasonló lelkiállapotban lévő lány állt. A tekintetét kerestem. Amikor végre megtörölte a könnyes szemét, és rám nézett, megszólítottam, mert tudtam, hogy szükségem lesz egy barátra a következő egy hétben:

– Szia! Én Janka vagyok – mutatkoztam be.

– Szia! Szilvi – mondta szipogva, miközben kezet ráztunk.

– Te is először? – bizalmaskodtam.

– Aha. Rettenetes, mi? – nézett rám ugyanolyan arccal, mint amivel én dühönghettem Kinga előtt nem is olyan régen.

– Talán annyira mégsem. Leszünk barátok?

– Benne vagyok – felelte mosollyal az arcán, és ekkor valaki megszólalt a hangosbemondóban.

– Sziasztok, kedves Táborlakók! Sok szeretettel köszöntünk benneteket. Én Zoli vagyok, az egyik táborvezető. Mellettem pedig Kinga, akivel szintén sokat fogtok találkozni a következő napokban. Elég sok megbeszélnivalónk van, szóval kérlek benneteket, hogy üljetek le a földre. Most pedig jól tekerjétek körbe a fejeteket, mert akik körülöttetek ülnek, ők lesznek a családotok a következő egy hétben. A tábori tagságotokat a póló jelenti, és a színe határozza meg, hogy melyik tevékenységet választottátok. A hét végén a csapatok összemérik a tudásukat, és egy hatalmas háziversennyel zárjuk majd az utolsó estét. De ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak most érkeztetek. Először is beszélnünk kell egy kicsit a szabályokról, majd utána Kinga felvázolja nektek a napi rutinunkat, aztán pedig a saját táborvezetőitek fognak még nektek elmondani egy pár dolgot… – folytatta tovább Zoli.

Szerettem volna arra figyelni, amit mond, mert biztos nagyon fontos volt, de akkor megláttam Szilvi kezében a Squishyket. Ekkor lettem benne biztos, hogy jó barátnők leszünk. Közben pedig a nyakamat nyújtogattam, hogy megtudjam, vajon melyik táborba jelentkezett Kristóf.

A kék pólósok között vettem észre, de nem a tömegben ült, hanem a csapat háta mögött támasztotta a falat. Odasúgtam Szilvinek:

– Tudod, kik a kék pólósok?

– A sporttáborosok. Többségük fiú, és labdákkal szórakoznak – felelte újdonsült barátnőm.

Valóban igaza lehetett. Annyira elmerülten Kristóf keresésében, hogy a környezetemre nem is figyeltem. Szóval sporttáboros. Akkor nem sokat fogom látni a héten. Ez a tény egy kicsit elszomorított, de aztán megütötte a fülemet egy információ, amit Kinga mondott be a mikrofonba:

– … azért néhány szórakozási lehetőségetek is lesz a hét folyamán. Csak egy-két kedvenc programot emelek ki, a többi maradjon meglepetés. Reméljük, hogy a nyári meleg továbbra is velünk marad, mert akkor biztosan lehűtjük magunkat a strandon. A tavalyi év kedvenc programja a vetélkedő volt, amit mindenki meglepetésére a gamertáborosok nyertek meg. Az utolsó estére pedig hatalmas koncerttel készülünk, de hogy kinek a zenéjére lehet majd tombolni, azt egyelőre fedje a szürkeség homálya.

Azonnal felvidultam a gondolatra, hogy találkozhatok Kristóffal. Tényleg nagyon tetszett, és meg akartam ismerni. Otthon egyetlen fiú sem várt. Az osztályból hívtak páran, hogy menjek velük moziba, de én nem akartam. Egyik fiú sem volt a crushom. Kristófban azonban volt valami. Ki kellett derítenem, hogy pontosan ki ő, és megtudni róla minél több információt.

Lejegyezte: Kovács Dalma