Mi az a PT’s Got Talent?
Mi az?
PEOPLE TEAM tábor

Igen, ez egy tehetségkutató, de itt nem a táborozók mutatják meg magukat, hanem a táboroztatóknak kell számot adniuk különleges képességeikről.

Tud-e egy sporttanár hegedülni?

Nos, ez is kiderül a fergeteges este alatt. Sőt, olyan kínzó kérdésekre is választ kaphat a nézősereg, hogy vajon hová tüntette el a táborvezető sípját a bűvészkedni próbáló angoltanár. A kockának tartott számítástechnika-tanárok gyönyörű kuplét adnak elő, míg a táborvezetés krepp-papírból készült tütüszoknyában balettozza el a Hattyúk tavát.

Szigorú zsűri

Minden műsorszámot szigorú zsűri pontoz 1-től 10-ig. Minden csapatból egy-egy ember vesz részt az értékelésben, viszont a bizottság tagjai műsorszámonként cserélődnek. Így egy este alatt akár 100 gyerek is felveheti a zsűritagok megkülönböztető jelmezét.

Fogadjunk, hogy…

A fellépések előtt az összes résztvevő felvonul a színpadon. A gyerekek megtippelhetik, ki lesz a győztes és mely produkciók lesznek dobogósok. A helyesen tippelők ajándékot kapnak, vagy pontot szerezhetnek a csapatuknak. Nehéz döntés ez, hiszen az ajándékok is csábítóak, viszont a többletpontok hozzásegíthetik a csapatot a végső győzelemhez. A főnyeremény a tábori kupa.

Minden név a kalapban

Az egyes produkciók között – amíg a zsűritagok cserélődnek, és felkészül a következő előadó csoport – a játékmester tombolatárgyakat sorsol. Szelvényt nem kell venni vagy szerezni. Minden táborozó neve benne van a kalapban, minden gyereknek van esélye elnyerni a rengeteg könyv, plüssmaci, napszemüveg vagy jojó bármelyikét.

Csak győztesek vannak

Az eredményhirdetés után a legjobb, legviccesebb, legőrültebb előadást bemutató táboroztatót kölyökpezsgővel és 100 ponttal jutalmazzák. A legnagyobb ajándék mégis a zúgó vastaps és a saját csapatának örömujjongása. A többi helyezett is pontot kap, ezzel támogatva a kékeket, a zöldeket vagy a sárgákat.

Mi az a Nashy City?
Mi az a kincseskamra?

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ