Hogyan lett a DRÓNTÁBOR?
Tématáborok
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM-táborokban igyekszünk a nyár összes emlékezetes pillanatát megörökíteni. Fotósok és filmesek járják folyamatosan a tábort, hogy felvegyenek minden fontos – vagy nem is annyira fontos – eseményt. Az utóbbi években drónok segítségével már légifelvételek is készültek a színes kendőket lobogtató gyerekseregről vagy a PEOPLE TEAM betűit formázó emberkígyóról.

A drónokat jórészt a filmestábor résztvevői kezelték elképesztő lelkesedéssel és szakértelemmel. Egyértelműnek tűnt, hogy külön szekciót kell létrehoznunk a drónépítők és a pilóták számára, hogy minél több táborozó kipróbálhassa, milyen megépíteni, majd irányítani egy repülő szerkezetet.

A drónozás témáját választó gyerekek megtanulják a szimulációs programok használatát. A fordulatszám-szabályzók, a motorok és a repülésvezérlők összetett, nem ritkán pedig kifejezetten bonyolult világában nem könnyű eligazodni, de a turnus végére minden táborozó működő, reptethető drónokkal büszkélkedhet. A dróntáborosok bemutatóját a tábor utolsó napján az egész tábor, sőt a szülők is megtekinthetik.

Ha szeretnél többet megtudni erről a szekcióról, kattints ide: https://peopleteam.hu/taborok/drontabor-nyari-tabor/

Hogyan lett a 3D KONSTRUKTŐRÖK TÁBORA?
Strand, workshop, kígyó

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Érzelmek és álmok

Az egyik osztálytársam nagyon kreatív lány. Mindig valami szépet és egyedit alkot. Valamikor szerelmes novellákat…
PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Budapest felszabadulása

A felszabadulás azt jelenti, hogy valamely személy, közösség vagy terület tartós katonai elnyomás, megszállás alól…

KAPCSOLÓDÓ