Örökmozgóknak
Tématáborok
Sporttáborok PEOPLE TEAM táborában

A koronavírus-járvány miatti home office és digitális oktatásra átállás a legtöbb ember testének nem tett jót – az egyik politikus szerint összesen 58 millió kilót hízott a magyar lakosság a járvány ideje alatt. A gyerekeknek is fontos a testedzés, hiszen nemcsak formába hoz, de boldogsághormont is termel. Nem érdemes tehát a nyári szünetben bevonulni az árnyékos szobába, és éjjel-nappal kütyüzni – a PEOPLE TEAM új generációs táboraiban erre nem is lesz lehetőség, mivel a zömmel szabadtéri programok és az újonnan születő barátságok mellett senkinek sincs kedve bekuckózni.

Nyitottan

A PEOPLE TEAM 1991 óta szervez élményközpontú táborokat 7–17 éves diákok számára; ezek bentlakásos (ottalvós) és napközis (bejárós) változatban is igényelhetők. 2021-ben 10 témacsomag és 30 szekció közül választhatnak a jelentkezők, mindezt három egyhetes turnusban, július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. között, a kecskeméti Neumann János Egyetem campusán. A sportszekció – amelyről ide kattintva lehet tájékozódni – csak egy a harminc téma közül, és a többi táborhoz hasonlóan kis létszámú csoportokra osztja fel a jelentkezőket, akiket a testmozgás szeretete köt össze.

A PT sporttábora

Minden reggel bemelegítéssel indul, és a választott sporttevékenység mellett a vendégelőadók egy-egy egzotikus sportágba (például karate, amerikai foci, aikido, capoeira vagy kviddics) is betekintést engednek. A PT táborában külön pályák és minőségi eszközök állnak a résztvevők rendelkezésére: lehet focizni, kosarazni, gyeplabdázni, floorballozni, fallabdázni, strandröplabdázni, teniszezni és asztaliteniszezni, úszni, kondizni, tekézni és trambulinozni is. A délutáni szabad foglalkozás idejére sokan választják a csúszdaparkot – a forróságban jól fog jönni egy kis pihenő, akár egy vízi csata az új ismerősökkel.

Együtt, vidáman

A bőséges programkínálaton kívül a PT-nél teljes ellátás elérhető: adott a napi háromszori étkezés, a korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás, illetve vízcsapok és büfé is rendelkezésre áll. A táborokban jól megfér egymás mellett a szabadság és a fejlődés – a sporttábor például veszíteni és győzni is megtanít, a test mellett a lelket is fejleszti. A korrekt ár-érték arányú, SZÉP-kártyával is fizethető PEOPLE TEAM-táborok nemcsak a gyerekek, de a szülők kedvencei is rugalmasságuk, többek között az ételintolerancia figyelembevétele és a kedvezményes nyaralási lehetőség miatt (testvérkedvezmény van, de céges táboroztatásra is nyitottak). Ide klikkelve található a jelentkezési lap.

Kéthetes színésztábor Kecskeméten
Horror a nyári táborban

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ