A PEOPLE TEAM évente három héten át kínálja új generációs nyári táborait a 7–17 éves korosztály tagjainak. A 11 témacsomag és mintegy 30 szekció közül majdnem mindegyik egyhetes turnusban érhető el – egy kivétel van, ez pedig a SZÍNHÁZ + SZÍNÉSZET, ami két teljes héten át vezeti be a színészmesterségbe és a színházi világba a középiskolásokat augusztus első felében, a kecskeméti táborhelyszínen.
Ötletből cselekvés
A színjátszó táborban elsősorban akarni kell, kigondolni és véghez vinni. A megvalósításban fiatal oktatók lesznek a résztvevők segítségére; ők maguk is növendékek, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanulnak, tehát generációs különbségek fel sem merülhetnek. A tavalyihoz hasonlóan idén is Kádár Kinga, Ujvári Bors és Csernai Mihály lesznek a tanárok, akik szívesen válaszolnak a kérdésekre, legyenek azok egyetemi tanulmányokkal vagy fellépésekkel kapcsolatosak; no és sztorizni is fognak a műhelymunka közben, amely reggeltől kora délutánig tart. A közösen kiválasztott darabban mindenki kiválaszthatja a hozzáillő szerepet; a turnus végén az elkészült művet bemutatják a táborlakóknak. A siker garantált, a színpadra lépés pedig felér egy katarzissal. „A színház gyógyterápiának is kiváló. Kijátszhatjuk magunkból az apróbb-nagyobb problémáinkat. Egy-egy arra alkalmas feladatban kiadhatjuk a dühünket, a szomorúságunkat, a fájdalmunkat, ahogyan az örömeinket is. A színház mindenre jó!” – mondta Schell Judit.
Amikor pihennének
Késő délutánonként a PT táborában lehet gyakorolni a csapattagokkal, de a más elfoglaltság sem tilos. A tábor területén ugyanis ott lesz több száz fiatal és rengeteg kikapcsolódási lehetőség. A színészpalánták – ugyanúgy, ahogy a többiek – kapcsolatot építhetnek, monológokat írhatnak, előadásokat hallgathatnak, ellátogathatnak a csúszdaparkba vagy egy állatmenhelyre; azt csinálnak, amit csak szeretnének. A PEOPLE TEAM-ben a szabadság és az alkotás kéz a kézben jár.
Ragadd meg a mát!
Mivel a színésztábor évente egy alkalommal indul a PT keretein belül, gyorsan betelnek a helyek – érdemes mielőbb jelentkezni ide kattintva. A tábor bejárós és bentlakásos változatban is elérhető; utóbbi esetben a kecskeméti Homokbányai Kollégium kétágyas szobáiban hajthatják nyugovóra fejüket a fiatalok. Az ételről-italról a PT csapata gondoskodik (napi háromszori étkezés, ételallergiákra figyelés, korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztás, ivóvíz, de a büféből is lehet vásárolni).
Színházi tábor a PT-vel: https://peopleteam.hu/taborok/szinhazi-tabor-nyari-tabor/