Az egyik javasolt megoldás a tanév meghosszabbítása lenne, mint például Japánban, ahol az iskolások évente 240 napot tanulnak – erről később még esik majd szó. Másik megoldásként azokat a programokat említik, amelyek célja a nyári tudásvesztés megelőzése, és amelyeket például a Johns Hopkins Egyetem már sikeresen alkalmaz.
Megoldások és felelősség
Emellett a szülőknek is fontos szerepük van a gyerekek nyári tevékenységeinek szervezésében és a tudatos pihenés biztosításában. A tanév időbeli struktúrájának megváltoztatása is lehetne megoldás, ahogy azt például Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban alkalmazzák.
Közösen és aktívan
Mindenképpen fontos, hogy az oktatási és szociális rendszerek, valamint a civil szervezetek közösen dolgozzanak azon, hogy a gyerekek nyári időszaka minél eredményesebb és biztonságosabb legyen. Az önkéntes mozgalmak és a szülők aktív részvétele is kiemelkedő fontossággal bír ebben a folyamatban.
Ami az első javaslatot illeti, ma is vannak országok, ahol ez a gyakorlat; Japánban például évente 240 napon át tanulnak az iskolások, szemben például az amerikai 175–180 napos tanévvel. Sokan azt állítják, hogy megfelelően alakított curriculummal és jól kiválasztott módszerek alkalmazásával ennyi hosszabbítás még nem terheli meg a tanulókat. A másodikként említett megoldással kapcsolatban pedig a már többször is hivatkozott Johns Hopkins Egyetem közel két évtizedes sikerekről számolhat be. Hallgatói ugyanis 1992 óta vállalkoznak arra, hogy a nyári szünidőben gondoskodnak a Baltimore város állami oktatási intézményeiben tanulók foglalkoztatásáról; e kezdeményezés nyomán azóta már országossá vált a program, és létrehozták a koordinációt ellátó intézményt is, a nyári tanulás országos központját.
Fókuszban a tanulás
Már az elnevezés is sugallja, hogy ezeknek a programoknak a középpontjában tényleg a tanulás áll; a korábban tanultak átismétlése, megerősítése, a lemaradások, hiányosságok pótlása és a különféle tudáselemek alkalmazása. Ehhez – természetesen – oktatói segédanyagokra és tanulói gyakorlófüzetekre is szükség van; ilyenek az utóbbi fél évtizedben tucatszám meg is jelentek a piacon. (Amennyire módom volt némelyiküket részletesebben is megnézni, engem ezek a régebben használt, hazai fejlesztésű vakációfüzetekre emlékeztettek, azzal a különbséggel, hogy ott nem csupán a kisiskolásokat célozzák meg, hanem elsősorban a középfokú intézmények tanulóira fókuszálnak.)
A nyári tudásvesztés ellen küzdők azonban azokra a – nem hátrányos helyzetű – tanulókra is gondoltak, akik a nyári vakáció során megfelelő szülői segítségre támaszkodhatnak; eseteikben ugyanis a szülők számára készítettek a nyári mindennapok során jól alkalmazható programjavaslatokat. (E téren a világhálón a szülői szervezetek legalább annyi ötlettel állnak elő, mint amennyit a szakma illetékesei felkínálnak.)
A nyári tevékenységlista egyidejűleg tartalmazza a főzés, a bevásárlás gyakorlásának és a közös, családi kirándulások, a tudatosan megszervezett társasjátékok és hobbitevékenységek programjainak fontosságát. Külön hangsúlyt helyeznek a folyamatos nyári olvasás feltételeinek biztosítására (kiemelten szólnak az újságolvasás szokásának megalapozásáról), ezért a programkínálatban nemcsak az elolvasandónak javasolt könyvek, folyóiratok, újságok listája szerepel – korosztályokra lebontva –, hanem azon könyvtáraké is, amelyek fogadni tudják a gyerekeket-fiatalokat, s nem csupán a könyvkölcsönzés szándékával, hanem egyéb ötletes rendezvényekkel is. És ezek az intézmények többnyire a gyerekek által is könnyen megközelíthetőek. De ami mind között a legfontosabb feladat: az előrelátó szervezés és a veszélyek tudatosítása, elkerülésük lehetőségeinek megtanítása.
Ez egy négyrészes írás második fejezete. Hamarosan folytatjuk.
Összeállította és a szöveget készre pofozta: Gorduroso K. Áron
