Úgy kell tennünk, mintha felnőttünk volna
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Ági orvostanhallgatóként jelentkezett a PEOPLE TEAM nyári táborába dokinak. Elárulta, miért szeretne a PT-ben dolgozni.

Mutatkozz be, kérlek!

Sziasztok! Wolfort Ági vagyok, frissen végeztem az orvosi egyetemen, ez nagyban meghatározta az életemet az elmúlt években. Amikor nem tanulok, imádok kirándulni a barátaimmal, zenélni a fúvószenekarral, aminek tagja vagyok, és koncertekre járni. Már több táborban is részt vettem mint táboroztató, „egészségőr”, programszervező. Szeptembertől gyermekgyógyász-rezidensként szeretném folytatni a karrierem.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Minden nyáron igyekszem új dolgokat felfedezni, sok jót hallottam a PT-ről, és úgy gondolom, most már van elég tapasztalatom, hogy bevállaljak egy ilyen tábort.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Táborozóként, táboroztatóként is volt, hogy feszegették a határaimat, ez néha kellemes, és fejlődünk általa, néha viszont megterhelő. Gyerekként kis sírás után, táboroztatóként kis beszélgetés után mindig arra jutottam, hogy a pozitívumokra kell koncentrálni, és kihozni a helyzetből a legtöbbet.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Az egyik táborban egyszer bezárt a konyha valamiért, és ki kellett találnunk valamit, szóval a barátaim valahonnan szereztek egy teljesen random bográcsot, és kb. mindent összefőztünk, ami nálunk volt. Végül is ehető lett.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Egyszer az egyetemi gólyatáborban pultosként dolgoztam, hajnali négy körül már elég nagy kihívás volt a kommunikáció. Utána egy hétig aludtam otthon.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Pár éve egészségőr voltam egy táborban, de kicsit hiányos lett a csapat menet közben, szóval be kellett ugranom még egy csomó más pozícióba, végül már mindent csináltam. Életem egyik legfárasztóbb és legszuperebb élménye volt, így kétszer annyi gyereket ismertem meg, és részt vehettem gyakorlatilag minden programon.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Ők még lehetnek gyerekek, nekünk úgy kell tennünk, mintha felnőttünk volna.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Kismókusok.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Minden tábor egy saját kis világ, amit a szervezők építenek fel, aztán a résztvevők kedvük szerint tovább színesítik.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

A PT-ben nem voltam gyerekként, de sok hasonló tábort megjártam, alkotótábortól kezdve biciklistáboron át lovastáborig. Életem legjobb élményei voltak, rengeteg barátot szereztem, és sose felejtem el az ott szerzett élményeket. Ilyenkor mindig kiszakadhattunk kicsit a saját életünkből, a szürke mindennapokból, és a táboroztatók kifogyhatatlan kreativitásának hála egy percig sem unatkoztunk.


Mindent is megszögeltem
Filmezést oktatni gyönyörű feladat

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ