Bárcsak én is táboroztam volna a PT-ben!
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Lilla – sokakkal ellentétben – nem táborozóként kezdte a PEOPLE TEAM-ben, mára azonban a PT-s mókusok közösségét gyarapítja.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

2021-ben vettem részt a PEOPLE TEAM-ben kismókusként, és azonnal megtetszett a hangulata, a tematikája és a programok. Igazi fesztiválhangulat jellemzi, és más táborokkal ellentétben a gyerekeknek több szabadságuk, több választási lehetőségük van. Más táborok olykor szigorúbb napirendet és szabályokat követnek, amik által jobban ,,iskolás” hangulatuk van, de itt egyáltalán nem lehet érezni ilyet, ezért szeretnék ismét a PT-ben táboroztatni.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Pesztós tészta. Korábban még nem kóstoltam, így örültem, hogy kipróbálhattam. Nem volt rossz, de nem is lett a kedvencem, a paradicsomos szósz a nyerő nálam továbbra is. Valamint itt ettem először mozzarella sajtot is.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Az esti programokat imádtam, amikor a csapatommal közösen teljesíthettük a feladatokat. Főleg a zeneszámok eljátszását élveztem, szerettem a csoportommal közösen kitalálni, megkoreografálni, majd előadni a produkciót. Ennek az összerakását végig koordinálnom kellett, igazi kreatív feladat volt, amit élveztem, és nagyon jó lett a végeredmény.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

PT-tészta, mókusok, szolgáltatóház.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

Táborozóként sajnos nem vettem részt a PT-ben, csak táboroztatóként, de azt kívánom, hogy bárcsak táboroztam volna ott. Táboroztatóként nagy élményt jelentettek számomra a közös esti programok. Az egyik kedvencem a dalszövegek eljátszása volt. A hangulat remek, a produkciók pedig szuperek voltak, és utána az Animal Cannibals csapott egy jó koncertet. Igazi fesztiválélményt jelentett, mindenki felszabadult volt, és egy jót bulizhatott.


Izgatottan várom a PT-t
Minden olyan szabad

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ