Újra a suliban
Egyéb
PEOPLE TEAM tábor

Szélsebesen elrepült a múlt hét, és elérkezett a hétfő, az őszi szünet utáni első tanítási nap. Ma, november 6-án kora délután egy debreceni általános iskola udvarán vagyunk különböző korú, vidáman szaladgáló, felszabadultan nevetgélő gyerekek között. Őket faggatjuk az átélt élményeikről.

Mi volt a szünet legjobb, legemlékezetesebb pillanata?

Tamara (11 éves): „Nekem az, amikor anyukámmal elmentünk a botanikus kertbe. Imádom a biológiát, minden érdekel, ami a növényekkel kapcsolatos. Minden évszakban legalább egyszer bejárjuk ezt a helyet.”

Dávid (13 éves): „Én meg a földrajzot szeretem, rajongok a csillagászatért. A szüleimmel Budapestre utaztunk, és a szünet csúcspontjaként egy szenzációs programon vettünk részt a Planetáriumban. Kalandoztunk a csillagos égbolton, és virtuálisan eljutottunk az Egyenlítőtől a sarkkörökig, sőt a pólusokig. Itthon már többször voltam az Agórában, az is nagyon érdekes volt, de ez minden eddigit felülírt!”

Lili (9 éves): „Napközben nagymamáméknál voltam, és a legjobb az volt, hogy nagyikám gyakorolta velem a számtant. Tudom, hogy ciki a tanulást említeni, de én tényleg így érzem. Most végre értem az osztást, és jól tudok szorozni is. Az osztálytársaim irigyelnek mama miatt, aki nyugdíjas matektanár.”

Zita (10 éves): „Mi a keresztanyámmal főzőcskéztünk, neki ideje is, türelme is van hozzá. Együtt csináltunk sütőtökből krémlevest, kakaós-barackos muffint. Az a legjobb, hogy most már egyedül is tudok Gundel-palacsintát készíteni, majd meglepem vele apukámat a szülinapján.”

Úgy sikerült ez a mai nap, ahogyan vártátok?

Blanka (14 éves): „Persze, jó volt újra találkozni a lányokkal, mindjárt megyünk pizzát enni. Tök jó, hogy még a tanáraink se rázódtak vissza az igazi sulihangulatba, minden óra elég lazán lement. Angolon az idén is megemlékeztünk a Guy Fawkes-napról, egy érdekes filmet néztünk.”

Kende (12 éves): „Nekem jobban sikerült, mert izgultam a matekdoga miatt, amit Béla bácsi beígért, de végül elmaradt. Töriből sem írtuk meg, majd a jövő órán. Azt gondoltam, hogy Kata néni nem keménykedik velünk, ő jó arc. Ha jól viselkedünk, meg lehet fűzni, hogy halasszuk el. Ma is megkértük, és inkább mesélt nekünk az 56-os forradalomról.”

Laczkó Zsuzsa írása

Mindenszentek: az ősök napja
Viseld a tábori pólódat!

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ