A gyerekek mindig feltalálják magukat
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

A szülőket gyakran aggodalommal tölti el annak a gondolata, hogy néhány napra elengedjék gyermeküket egy idegen helyre. A PEOPLE TEAM nyári táborában a honvágyat érző gyerkőcök is vigaszra találnak, köszönhetően a remek táboroztatóknak. Diával beszélgettünk.

Miért fontos a táborozás?

Sok barátot szerezhetsz, kiszakadsz a szokásos hétköznapokból, és egy új világba csöppenhetsz bele. Sok ismeretlen szituáció, új feladatok, új programok vesznek körül, amiben a gyerekek kibontakozhatnak és önmaguk lehetnek. Levetkőzhetik a félelmüket, mert egy elfogadó, szerető társaságban lehetnek.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Engedd el magad, és szerezz minél több barátot! Az alapvető szabályokat tartsd be, de azon kívül annyi a dolgod, hogy érezd jól magad, vegyél részt a legtöbb programon, hogy minél több új információval gazdagodhass.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

A gyerekek mindig feltalálják magukat. Nem szükséges őket napközben felhívni, elég, ha csak este tartanak élménybeszámolót.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Dokiként kevés sérülést és több mosolyt. Egyébként meg csak annyit, hogy legyen minimum olyan jó, mint amilyen tavaly volt, és hogy legyen rá alkalom, hogy a gyerekeket kivigyük strandolni.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Idegeskedés helyett kitalálok neki valami elfoglaltságot, vagy segítek neki beintegrálódni egy társaságba, ahol jól érzi magát. Vagy napközben megkeresem a szekcióját, hogy ne maradjon le a foglalkozásokról.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Vitamin-gumicukor, tábortánc, sok zene, pizza, végtelen program, barátok, Ater, kismókusok, mókusok, tanárok, dokik. A legfontosabbat kihagytam: straaand.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

A nyitónapon az orvosi szobánál is volt egy állomás, ahol a gyerekeknek szuper kis szituációs feladatot találtam ki. Nagyon élvezték, és vették az akadályt, nem voltak megszeppenve, szóval nagyon szuper volt, és legalább megtanulták, hogy hol az orvosi, illetve kik a dokik, és kiket kell keresni, ha baj van.

Tartasz valamitől?

Nem tartok semmitől, majd kitalálom arra is a megoldást. Ha már most tartanék valamitől, akkor folyamatosan azon gondolkoznék, hogy be fog következni, de akkor lehet, hogy be is vonzom, szóval inkább nem.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Milyen lesz az idei tábor, milyenek lesznek a fiatalok, mit tudunk kihozni ebből a három hétből?

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Jó vagyok abban, amit csinálok. Orvostanhallgatóként van benne egy kihívás, hogy ha bárki bejön az orvosi szobába, akkor tudjak neki segíteni. Ez egy jó főpróba, hogy milyen lesz majd, amikor dolgozni fogok, de persze itt több a buli, ezért jobb.

Nem bosszanthat fel senki
A gyerekek megtanulják tisztelni egymást a táborban

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Gyümölcsoltó Boldogasszony

– Nagymama, a gyümölcsök milyen oltást kapnak? Bárányhimlő vagy szamárköhögés ellenit? – kérdezte Matyi. –…

KAPCSOLÓDÓ