Aki járt már a PT-ben, visszavágyik oda
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Tucatnyi szekció, 32 éves múlt, turnusonként 500 gyerek. A PEOPLE TEAM nyári táborai okkal népszerűek a gyerekek körében, és az sem véletlen, hogy a jelentkezési korhatárt túllépve szívesen visszajárnak az egykori táborozók, előbb kismókusként, majd mókusként, esetleg tanárként. Cosminnal készítettünk interjút.

Miért fontos a táborozás?

Szerintem jó az, ha nyáron nemcsak otthon vagyunk, hanem ki is tudunk mozdulni. De nem csupán egy napra, hanem többre akár. Pont ezért jók a táborok: egy hetet a barátaiddal tölthetsz, különböző programokon vehetsz részt. Egy kis önállóságot is tanulsz, és szuper embereket ismerhetsz meg.

Milyen volt az első táboros élményed?

A legelső táborom 2010-ben Budapesten volt, egy napközis táborban töltöttem el öt napot az iskolai barátaimmal. Az elején féltem, sok ember volt ott, kiabáltak, nevettek, új szituáció volt számomra. Az első nap végén viszont megértettem, mi a lényeg: élvezni. Onnantól kezdve nagyon jól éreztem magamat (csak az eleje volt furcsa).

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Kedves első táborozók! Élvezzétek! Legyetek kíváncsiak, barátkozóak, nyitottak. Az eleje kicsit furcsa lesz, de higgyétek el, hogy a táboroztatók célja is az, hogy mindenki jól érezze magát. Azért van ilyen sokféle program és téma, hogy minden táborozó megtalálja a saját maga számára legmegfelelőbbet. A PEOPLE TEAM-tábort különösen ajánlom. Aki járt már ott egyszer, visszavágyik minden évben.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Kedves Szülők! Gondolom, ti is voltatok már táborban, tudjátok, mire lehet számítani. Érdemes elolvasni, milyen lehetőségeket nyújt a tábor. A gyerekek a tapasztalás útján válnak igazán felnőtté. A táborba való beíratás például tökéletes módja annak, hogy a gyerek egy kicsit önállósodjon, a barátaival szuper programokon vehessen részt. Szép nyári élmény lehet a tábor, az biztos.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Talán a legelső táboromban. Egy kicsit sírtam az elején, aztán odajöttek hozzám a tanárok/táboroztatók, akik megvigasztaltak, és elmondták, hogy miért jó itt lenni. Mutattak nekem néhány nagyszerű játékot, bevettek a fociba játszani. Máris jobban éreztem magamat. Este beszéltem anyukámmal egy kicsit.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Véleményem szerint mindenképpen oda kell menni hozzá, beszélni vele, elmondani (és megmutatni), milyen király programok és játéklehetőségek vannak. Célszerű lefoglalni valamivel. Esetleg beszélhet (minden este) telefonon a szüleivel, ha szükséges. A honvágy ellen kevés ellenszer van, de hogyha a gyerek élvezi azt, amit csinál, jó környezetben és barátokkal/emberekkel van, kisebb lesz a valószínűsége ennek a kialakulásának.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

A legrosszabb dolgok egyike, ami ilyenkor kialakulhat egy táborozó gyereknél, az az, hogyha nem foglalkoznak vele, kvázi semmibe veszik. Ha nem találja a helyét a többiek között, ha nem tud barátságokat kötni. Ebben az esetben a táborra tényleg nem jó, hanem rossz élményként fog visszagondolni, ilyenkor ezt a táboroztatóknak szinte kötelességük észrevenni, és orvosolni a problémát. Foglalkozni, lefoglalni kellene, megmutatni, mi mindent lenne érdemes neki csinálni, máris boldogabb lesz.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen. Általában úgy a legkönnyebb, ha például egy szobában vagyunk, vagy ugyanabban a turnusban/csoportban/csapatban. A lényeg az, hogy csináljunk együtt valamit közösen. Beszélgetés, foci, ebéd közben, bárhol.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Ha valami új dolgot próbál ki az ember, akkor jobban kiismeri saját magát is. Ha például sose szeretted a sportokat, és itt – egye fene – kipróbálod, lehet, megtetszik. Én most kismókusként jövök, szóval próbálom a dolgokat egy kicsit pszichológiai szempontból is nézni. Ki hogyan és mit csinál egy adott szituációban? Hogyan oldja meg? Szükség esetén segítek másnak, ha nem megy. A lényeg, hogy egy kicsit jobban meg tudod ismerni magad, lehet, hogy át is tudod lépni a határaidat.

A legtutibb táboros program a…

Tavaly a PT-ben nagyon jól éreztem magamat: külön kiemelném a szabadulószobás játékot, a sok focizást, az esti előadásokat: a pénzről/közgazdaságról, no meg a csillagászati előadás is klassz volt. A leghasznosabb nekem tavaly az volt, amikor az egyik este (22.00 után) a továbbtanulásról kb. 6-8 mókus adott tanácsokat, elmesélték, hogy ők hogyan élték meg ezeket. Tanulságos és nagyon hasznos volt. Szerintem lehetne ilyen idén is. De az angoltábor is nagyon szuper, mind a kettő alkalommal azon voltam, és egyszer sem bántam meg. Kedves és segítőkész emberekkel lehet tanulni, itt volt az egyik legjobb hangulat a táboron belül.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Hangár, focipálya, szobák. Leginkább a hangár, mert ott mindig történt valami, sosem unatkoztunk, volt mindig kivel beszélgetni és/vagy játszani. Nekem egyébként az egész tábor területe nagyon tetszik, jó helyen van, Kecskemét is egy szuper hely, jó választás volt.

Mi lesz táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Az elején nagyon furcsa lesz, már előre érzem, ugyanakkor mégis nagyon-nagyon várom! A tábor menetét már jól ismerem táborozóként, de hogy milyen a másik oldalról a helyzet, az bizony nagyon izgalmas lehet/lesz. Ezt is ki kell próbálni, csak tapasztalatot nyerhet az ember. Jó lesz belelátni – úgymond – a „kulisszatitkok” közé.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Én teljes pozitivitással megyek be oda, célom, hogy mindenből kihozzuk a legjobbat. Mindent meg fogok tenni, hogy mások is szuper élménnyel térjenek haza, ugyanakkor én is megpróbálom élvezni. Jó, hogy a problémákat nem egyedül kell majd megoldanom, hanem többen is ott leszünk segítők. Véleményem szerint egy izgalmas nyár elé nézünk, de közösen, együtt mindent megpróbálunk tenni, hogy szuper legyen.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Szerencsére azért ha nem tudok megoldani valamit, akkor már merek szólni egy hozzáértőnek, tanárnak. Elmondom neki a szituációt, hogy mi történt. Akkor megpróbáljuk együtt megoldani, közösen egy mindenki számára elfogadható végkimenetelt keresni. Tudni kell a dolgokat elengedni, ha valami nem megy, akkor másképp kell megoldani. Ha én nem tudom orvosolni, majd megoldja más. Mindenesetre a gyereknek meg kell keresni azt a tevékenységet, amivel le tudja magát foglalni. Ha viszont tűrhetetlen a gyerek viselkedése, akkor a vezetőség dönt, mi csak szólunk.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

1. Szuper társaság

2. Király, élvezhető programok

3. Higiénia

4. Segítőkész, kedves segítők/mókusok

5. Zene

6. Erős és határozott szabályok

7. Vidámság

8. Megfelelő hozzáállás mindenki részéről

9. Vicces programok, humor, nevetés

10. TÁBORTÁNC

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Ez nagyon fontos, bizony, a humor és a nevetés. Talán az a legemlékezetesebb, amikor a tábornyitón H. Dávid elmondja a Béla vagyok című rapet, közben táncolunk. Bár H. Dávid természete már alapjában mosolygós, szóval amikor ő beszél és mesél, már az is király. Azért népszerű a diákság körében, mert laza, és szlenges szöveget használ. Ezért nagyon ötletes, jól ki van találva, hogy a segítők is fiatalok, mert ők is még a mi generációnk közé tartoznak, értik a poénokat. Tehát nem 50-60 éves emberek foglalkoznak velünk, akik egy másik generációban nevelkedtek.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Dolgoztam már közösségi szolgálatként egy nyári táborban, a szomszéd falumban. Azonban ott csak 30 gyerek volt, két segítővel és három tanárral. A legjobb élményem az volt, hogy miután elfogadtak engem, simán el tudtam vegyülni közöttük: együtt játszottunk, fociztunk, úsztunk. Ugyanakkor amikor valamelyik gyerek egy olyan dolgot akart csinálni, amit nem lenne szabad – és mivel ott voltam –, rá tudtam szólni, és el is magyaráztam neki, hogy ezt miért nem szabad. Tehát nem kellett egy tanárnak beavatkoznia, hanem rám – mint „idősebb gyerekre” – „felnéztek”. Hatalmas élmény volt, hogy hallgattak rám. Le a kalappal előttük, jól nevelt gyerekekkel volt dolgom. Bár minden apróságnak lehet örülni, én ennek örültem a legjobban.

Tartasz valamitől?

Attól tartok egy kicsit, hogy az elején sokan meg fognak nézni, esetleg csúfolni, hogy miért vagyok én ilyen. Azonban ezt el tudom mondani nekik, ha nagyon kíváncsiak, ők meg vagy megértik, vagy nem. Én megteszek minden tőlem telhetőt. Kezelni már szerencsére tudom ezt a problémát. Persze hogy furcsa leszek számukra, nem láttak még ilyen embert. Megszokás kérdése. A jellemem attól még ugyanolyan marad.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

El fognak-e tudni fogadni engem? Fognak-e rám hallgatni, ha valamit mondok? Be fogok-e tudni illeszkedni a (kis)mókusok közé? Ezekre a kérdésekre vagyok kíváncsi.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Bebizonyítom, hogy igenis készen állok a megmérettetésre. Vállalom, hogy jó, példamutató kismókusként leszek ott. Bátorság, alázatosság, motiváció, pozitívan!

Az a legjobb, hogy a gyerekek bíznak bennem
Hagyni kell érvényesülni a gyerekeket

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ