A hangárban pörög az élet
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM táborozói és táboroztatói számára is az egyik legkedvesebb helyszín a hangár, ahol mindig történik valami. A PT egyik táboroztatójával, Annamarival beszélgettünk.

Miért fontos a táborozás?

Megtapasztalod, hogy hogyan lehet szocializálódni, másokkal szóba elegyedni. Emellett számos élményt gyűjthetsz.

Milyen volt az első táboros élményed?

Amikor először diákként mentem, otthonról sírva indultam el, mert akkor még nem tudtam, milyen jó világ vár rám. Ám nemcsak odafelé, hanem visszafelé is ez történt, mert nem szerettem volna otthagyni a tábort.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Élvezze a tábor minden egyes percét, próbáljon ki minden lehetőséget, amit számára nyújt a tábor, és kössön minél több barátságot.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Legyenek nyugodtak a gyerekükkel kapcsolatban, hiszen nagyon jó kezekben vannak a táborban.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Igen, volt. Szerencsére egy barátnőmmel voltam egy szobában, és meg tudtam vele beszélni a dolgokat, illetve a sok program elterelte a figyelmemet.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Megpróbálnám elterelni a figyelmét, elhívnám magammal játszani, beszélgetni. Lehet, hogy csak nincs társasága, és emiatt alakult ki nála a honvágy.

Volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor?

A honvágyon kívül nem volt más negatív tapasztalatom.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, abszolút. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokszínű embereket ismerhettem/ismerhetek meg. Úgy gondolom, vannak közöttük életre szóló barátságok is, még akkor is, ha csak nagyon ritkán találkozunk.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Az egyik kedvencem a hangár, ott mindig pörög az élet. A másik kedvencem a konyhánál van, ahol max. hangerőn lehet üvöltetni a Mamma Mia! lejátszási listát munka közben. Persze ehhez elengedhetetlen „kellékek” Bori, Katus és Tana.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Újabb élményeket, tapasztalatokat, barátságokat.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Találok neki játszótársat, akkor hátha elfoglalja magát, és talán a saját korosztályában még máshogy is fog viselkedni.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Mamma Mia! playlist
– Mosogatás Tanával
– Hangártakarítás
– Házasságkötési stand
– Asztalon alvás
– Animal Cannibals
– Pizzaosztás
Golden Boy
– Vízi csata
– Programkiírás a táblára

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Megfürdettem és elaltattam őket, illetve az egyikőjüket megvigasztaltam honvágy miatt.

Tartasz valamitől?

Hogy nem tudok minden barátommal találkozni, akik eddig jártak a PT-be.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Idén mennyien lesznek a régi mókusok közül, illetve hogy mennyi visszatérő táboros arcot fogok látni.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Idén is teljes erőbedobással veszem ki a részem a táborból, kihozom magamból a maximumot.

Szülők, beszéljetek a táboros élményeitekről!
Elsőre ijesztő lehet a sok ember

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ