A legjobb tanács a táborozók szüleinek
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Zsófi elárulta, milyen tanácsot adna a táborozók szüleinek, és miért. Többek között erről beszélgettünk a PEOPLE TEAM táboroztatójával.

Miért fontos a táborozás?

Mert jó közösségben lenni – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Amit én táboroztatóként legjobban szerettem mindig is a táborban, az az, hogy újra lehet bolondozni, önfeledten játszani. Mi is kilépünk a saját hétköznapjainkból, és amellett, hogy rettenetesen elfáradunk, kikapcsolódunk, feltöltődünk. Ami még egy személyes plusz: dolgozó emberként sokszor azt érezzük, hogy a kollégákkal nem mindig egy irányba húzzuk a szekeret. Nekem mindig nagyon felemelő a PT-ben, hogy 100 felnőtt egy célért teszi ki a lelkét: ez a cél pedig az, hogy az a 450-550 gyerek, aki velünk van, jól érezze magát, és élete egyik legmeghatározóbb élményét szerezze.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ha ez életed első tábora, akkor biztos félsz egy kicsit, hogy jól fogod-e érezni magad, találsz-e barátokat, hiányozni fognak-e a szüleid. Hidd el, itt mindig annyi minden történik, hogy egy percig sem fogsz unatkozni, és nem lesz időd azon tépelődni, hogy hiányzik bárki is. Ennyi ember között biztosan megtalálod azt, akivel jól kijössz, csak légy nyitott. Engedd magad bevonni a mókába, játékba! Légy érdeklődő! Tájékozódj, hogy mi mindent lehet aznap kipróbálni: biztosan találsz olyat, ami érdekes számodra. És a telefonodat estig felejtsd el, inkább próbáld meg megélni a tábort.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Kérem, hogy ne hívogassák a gyereket mindennap! Ha nem érzi jól magát, vagy baj van, úgyis jelentkezik. Viszont a nagy önfeledt örömöt el tudja rontani egy gyereken a szülői hívás után eluralkodó honvágy. Bízzanak bennünk, azért vagyunk itt, hogy a gyerekre vigyázzunk, jól érezze magát, és közben játszva fejlődjön is.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Ilyenkor a legjobb a figyelemelterelés: bevonnám egy jó játékba, vagy elkísérném egy számára érdekes programra. Van, amikor egy fagyi is csodákra képes, de a bajáról tartósan akkor tud megfeledkezni, ha az élmény, a feladat, a játék, a program miatt nincs szabad kapacitása azon merengeni, hogy vajon mit csinál most az anyukája vagy a családja.
Amint valami számára élvezetes dologgal foglalkozik, jobban fogja érezni magát. Van persze olyan gyerek is, aki igényli, hogy egy kicsit ölbe vegyék, vagy figyelmet kapjon egy felnőttől. Szerintem erre is kell lenni kapacitásunknak.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Nem mondom azt, hogy rendszeresen összejárunk a régi PT-sekkel, de időről időre ráírunk egymásra. Követjük egymás életét a közösségi médiában, és tudom, hogy ha bárhol összefutunk, őszintén megörülünk egymásnak.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Ha lesz időm, azt tervezem, hogy egy kicsit én is belehallgatok egy-egy délutáni vagy éjszakai programba. Azt vallom, hogy az ember minden életkorban tud fejlődni. Emberi szempontból pedig (bár ez nem kimondottan ismeret) kíváncsian várom, hogy hogyan fogok tudni együttműködni kollégaként egy teljesen más generációval. Biztosan sok mindent fogok tőlük is tanulni.

A legtutibb táboros program a…

Szeretem az egész tábort csapatosan megmozgató programokat: a sorversenyeket, az akadályversenyt, a lovagi tornát. Olyan jó nézni, ahogy a nagyok ilyenkor a kicsiket segítve, szinte nagy tesóként működnek.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Olyan régen voltam, hogy azóta biztosan megváltozott minden, de régen nagyon szerettem a kajaügyeletet, mert az ernyő alatt mindig összeverődött egy vidám társaság, és mindig kitaláltunk valami mókát az elhaladó gyerekeknek/gyerekekkel.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Jó lesz együtt egy közös célért munkálkodni: azért, hogy minden jelenlevő jól érezze magát.
Várom azt is, hogy új embereket ismerjek meg, mert a család és a munka mellett erre korlátozottan vannak lehetőségeim, pedig igényem lenne rá.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Ez az év nagyon kimerítő volt számomra, elsősorban lelkileg. Ezért várok egy kis feltöltődést, vidám napokat. Sok boldog mosolyt körülöttem. Várom, hogy újra ennek az inspiráló, kreatív, pezsgő társaságnak legyek a része. Várom azt is, hogy kipróbálhassam, tudok-e ennyi embert irányítani úgy, hogy szívesen együttműködjenek velem.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Mindig vannak ilyen „matricák”, akik nem tágítanak az ember sarkából. Érdemes apró feladatokat adni nekik, amiktől fontosnak érzik magukat, és le is foglalják őket. Ha meg csak személyiségéből adódóan bosszant valaki, akkor igyekszem elkerülni. Ha más gyerekeknek okoz rendszeresen kellemetlen perceket, akkor viszont erről el kell vele beszélgetni. A cél az, hogy mindenki jól érezze magát, senkinek sem lehet elrontani a táborát.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– jó társaság

– oldottság

– gyerekek

– jó programok

– jókedv

– új ötletek

– jó idő

– esti bandázás

– a Hangár

– sok jó zene

+1: humor

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Csapatot vezettem. Többször is előfordult, hogy nagyon jó, összetartó társaságot sikerült kovácsolni a különböző életkorú gyerekekből. De az is jó élmény volt, amikor némettanárként sikerült elérnem, hogy egy olyan gyerek, akit csak a szülei erőltettek a nyelves szekcióba, jól érezze magát és fejlődjön. Mindig sikerélmény egy zsivány, problémás gyereket lenyugtatni, megszelídíteni, vagy egy szomorút felvidítani.

Tartasz valamitől?

Hogy túl kevesen leszünk táboroztatók, ezért nem lesz elég ember mindig mindenhova. (Vagy nem lesz elég használható ember, de ezt majd megoldjuk.) Attól is tartok egy kicsit, hogy túl öreg leszek a társaságba, de hátha nem.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Hogyan változott a tábor az elmúlt kilenc évben, amióta nem voltam. Azzal például, hogy ennyi bejárós van, vagy a régi lakatlan, romos katonai laktanyákat, lakóházakat felújították és lakják.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Megbirkózom az új feladatkörrel. Ahogy a kamasz tanítványokkal, úgy a húszas éveik elején járó fiatalokkal is jó kapcsolatot tudok kialakítani. Hogy a pozícióból adódó tekintély mellé egy őszinte örömteli együttműködést, barátságot is ki tudunk majd alakítani.

Gyerekparadicsom sok szúnyoggal
Vélemények a legtutibb nyári táborról

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ