Néhány táborba már most sem lehet jelentkezni
Táborban
PEOPLE TEAM tábor

Rengeteg a jelentkező, egyes szekciókra már most sem lehet regisztrálni a táborok táborába, a kecskeméti PEOPLE TEAM-be.

Aki járt már a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában, számolja a napokat, mikor lehet újra táborozni. 2022-ben július 24-én indul az első turnus, de egy hónappal a megnyitó előtt már nem lehetséges sem bejárósként, sem ottalvósként jelentkezni a következő témákra: gamertábor, dróntábor, kuktatábor. Az ok egyszerű – a táborok népszerűségében keresendő.

Még 14 tematikus tábor elérhető

Ne keseredjen el, aki nem regisztrált időben, ehelyett mielőbb látogasson el a PEOPLE TEAM honlapjára, amelynek a tetején látható, mely szekciókra akasztották ki a MEGTELT táblát. Jelen sorok írásakor a következő 14 tematikára jelentkezhetnek még a gyerekek: angoltábor, filmestábor, programozótábor, robotikatábor, 3D konstruktőrök tábora, brókerek és tőzsdecápák, játéktábor, fotóstábor, kézművestábor, írótábor, tudóstábor, színházi tábor, sporttábor, tánctábor. A színházi tábor kivételével minden szekció egyhetes turnusokban valósul meg, és napközis, valamint bentlakásos formában egyaránt igénybe vehető – azok, akik bejárósként látogatják a tábort, ugyanabban az ellátásban részesülnek, illetve ugyanolyan programokon vehetnek részt, mint akik az ottalvást választják (akár estig is maradhatnak), a szállást nem igénylők táborozása mégis feleannyiba kerül.

Helyszín és időpontok

Az új generációs táborok helyszíne ezúttal is a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégium. A hatalmas területen akár 500 gyerek is elfér turnusonként. A táborokba az iskolás korosztályt várják, a legtöbb PT-s szekció a 7 és 17 év közötti diákok számára nyitott. A választott tematikát minden esetben gyakorlatközpontúan, érthetően dolgozzák fel, ezáltal másképp okosodnak a gyerekek, mint az iskolában. A turnusok időpontjai: 2022. július 24–30., július 31. – augusztus 6. és augusztus 7–13. Ide kattintva lehet jelentkezni.

Röviden a PT-ről

Ha valaki még nem ismerné a PT-t, azaz a PEOPLE TEAM-et, bemutatjuk számokban a táboraikat: az alapítvány 1991 óta, azaz 32. éve táboroztat, ez alatt az idő alatt 128 turnust szerveztek, és 25 000 táborozó fordult meg náluk. Hiába a sok résztvevő, a reggeltől kora délutánig tartó témafoglalkozások alatt a gyerekek 5-10 fős csoportokban szorgoskodnak, délutánonként szabad programokon, esténként pedig csapatversenyeken, bulikon és workshopokon vesznek részt. Egy táboroztató jut hat gyerekre, és három tábori orvos ügyel. Reggeli, ebéd, vacsora (vegetáriánus is), továbbá korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztás elérhető. Az ételallergiát, az egyéb, egészséggel kapcsolatos kívánságokat kezelik és fogadják. A campus területén hat sportpálya, 30 000 m² parkosított terület, 400 m² közösségi tér (Hangár) és a foglalkozásokhoz 15 terem található. Teljes infrastruktúrával, profi eszközökkel és jókedvvel várják a diákokat a táboroztatók Kecskemét leghíresebb gyerekparadicsomában.

Önfeledt táborozás
Te mit választanál: napközis vagy ottalvós tábort?

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ