Kristóf, tudom, hogy mennyire nehéz egy testvér nélküli gyereknek elképzelni azt, hogy milyen klassz lehet egy táborban szuper barátokat szerezni. Teljesen megértelek, és átérzem a helyzetedet.

Amikor valaki megszokja, hogy egyedül játszik, egymagában tanul vagy éppen alszik, akkor nagyon nehéz kimozdulni a komfortzónából. Idegennek tűnhet belépni egy közösségbe, és annak a tagjává válni. Furcsa lehet osztozni másokkal vagy éppen másokon.

Hidd el nekem, hogy nem te vagy az első gyerek a PEOPLE TEAM táborában, akinek nincs testvére, és sokszor van otthon egyedül.

Elmesélek neked egy történetet Andrisról és a magányról…

Andris tízévesen került be a PEOPLE TEAM sporttáborába. Már óvodás kora óta rendszeresen teniszezett. Másodikos korára megyei döntőssé vált. A napjai nagy részét az edzés tette ki. Még iskolába sem járt, magántanuló volt.

A szülei aggódtak miatta, mert semmi más nem érdekelte, csak a tenisz. Nem barátkozott, nem járt el sehová, nem keresték őt sem barátok.

Egy alkalommal az apuka baráti körében elhangzott a PEOPLE TEAM neve. A táboré, ahová minden gyerek szívesen megy vissza, és ahol örökre szóló barátságok köttetnek.

Így került Andris akarata ellenére a táborba. Még a regisztráció után is csak a legfrissebb teniszújságot olvasta a szálláson. Az ágya mellett ott vártam rá, de ő nem foglalkozott velem. Nem akart észrevenni. Nem állt szándékában semmihez sem kötődni az itt töltött napok alatt.

A PEOPLE TEAM táborában ezt azonban nem hagyják a turnusvezetők és a mókusok. A hangosbemondóban megkérték a nyunyókák tulajdonosait, hogy jelentkezzenek az ebédlőben délután háromkor.

Andris unottan felkapott, és háromra az ebédlőbe mentünk. Csak a nyunyókák és a gyerekek voltak ott, senki más. Mindenki magányosan üldögélt egy-egy széken. Nem szóltak egymáshoz. Többen az órájukat nézegették, Andris mérgesen járkált fel-alá. Aztán egyszer csak megunta a várakozást, és morcosan közölte a többiekkel, hogy márpedig ez biztosan valami vicc, és nem fog idejönni senki. Távozni készült, de az ajtó zárva volt.

Az egyik fiú megijedt, de Andris nyugalomra intette. Összehívta a csapatot, és elkezdtek közösen gondolkozni azon, hogy miként tudnának kiszabadulni. Mindenki beleadta a tudását a tervbe. Közben néhány vicces ötlet is született. Nevettek, jól érezték magukat.

Mire sikerült kitalálniuk a megoldást, kinyílt az ajtó, és szabadon távozhattak. Ők mégsem széledtek szét, hanem együtt mentek a délutáni közös koncertre.

Utána mindennap találkoztak és beszélgettek egymással. Hozzáteszem, ennek örömére Andris a sporttáborosok között is megtalálta a helyét annyira, hogy még technikai fogásokat is tanított a csapatnak.

Neked is csak azt javaslom, Kristóf, hogy indulj el egy irányba, és az első táborozót, akivel találkozol, állítsd meg. Fogj vele kezet, mutatkozz be neki, és hívd meg egy pohár vízre. Hidd el, innen már sima lesz a hullámvasút. Rám pedig vigyázz, és ölelj meg mindennap!

Kovács Dalma