Pluszbevétel dönthet a nyaralásról

Különleges
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Hamarosan megérkezik a magyar családok bankszámláira a várva várt adó-visszatérítés. Az egyösszegű, egyszeri támogatás háztartások százezreinek nyújt anyagi segítséget. Minél magasabb összegről beszélünk – keresőnként akár a 800 ezer forintot is meghaladhatja a visszatérítés mértéke –, annál több célra fordítható a kedvezmény.

Hitelkiváltás, bevásárlás, tanfolyamok

Habár az szja-visszatérítés elköltésének helyéről és módjáról akkor kaphatunk pontos képet, amikor már megtörténtek az utalások, egyes pénzintézetek előzetesen felmérték, mire fordítanák visszakapott adójukat a szülők. A megkérdezettek hitelkiváltást, aktuális kiadásaik fedezését, felújítást, megtakarítást, a gyermekeik számára nyelvtanulást vagy felsőfokú tanulmányok finanszírozását tervezik. Rövid és hosszú távú célok tehát egyaránt szerepelnek a listán. Nem említették a felsoroltak között az évente fejtörést okozó, nyári szünet alatti gyermekfelügyeletet, holott nem minden család van olyan szerencsés helyzetben, hogy az iskolai vakáció során végig minőségi időt tud együtt tölteni szeretteivel – ez természetes, hiszen sem a munkavállalók, sem az egyéni vállalkozók többsége nem engedhet meg magának két és fél hónapnyi pihenést, a munkahelyekre pedig szintén nem vihetőek be ilyen hosszú időre a csemeték.

Megoldás a nyári szünetre

Egyszerre nevezhetők hasznosnak és szórakoztatónak a nyári táborok, amelyek között napköziseket és ottalvósokat is találunk. Sőt, létezik olyan tábor, amelyik mindkét formában igénybe vehető, különbség mindössze az elszállásolás kérdésében – és ennek megfelelően az árban – fedezhető fel. A PEOPLE TEAM kecskeméti táboraira az adó-visszatérítés átutalási határidejének napjától, azaz február 15-től lehet jelentkezni az alapítvány honlapján. Mintegy 30 év nyaraltatás után a PT 2022-ben fogadja 25 000. táborozóját. A kecskeméti és a környéken lakó gyerekek várhatóan inkább bejárósként érkeznek a táborba, de a szervezők nemcsak Bács-Kiskun megyei fiatalokkal számolnak, hanem a világ bármely tájáról érkező 7–17 évesekkel is.

Júliusi és augusztusi programok kipipálva

A tavalyihoz hasonlóan idén is 3 turnusban (július 24–30., július 31. – augusztus 6., augusztus 7–13.) elérhetőek a PT tematikus nyári táborai. De milyen témákkal garantálják azt, hogy senki sem fog unatkozni ez idő alatt? Ezúttal 17 szekcióval készülnek a PT-s szervezők, amelyek a következők: angoltábor, filmestábor, 3D konstruktőrök tábora, gamertábor, programozótábor, robotikatábor, dróntábor, brókerek és tőzsdecápák, játéktábor, fotóstábor, kézművestábor, írótábor, tudóstábor, színházi tábor, kuktatábor, sport- és tánctábor. A gyakorlati tudásra épülő napközis foglalkozások olyan ismeretanyagot adnak át a gyerekeknek, amit az iskolában és a továbbtanulásuk során is kamatoztatni tudnak, míg délutánonként szabadon dönthetnek arról, hogy melyik programot választják, és kivel szeretnék eltölteni az idejüket. Semmi sem kötelező, a jó hangulat azonban garantált.

Ennyi az annyi

A részvételi díj március 31-ig történő regisztráció esetén akciós, de kedvezményre számíthatnak a testvérrel, baráttal, osztálytársakkal érkezők, valamint a visszatérő táborlakók is. Átutalással és SZÉP-kártyával lehet fizetni, a díj magában foglalja a napi háromszori étkezést, a korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztást, a foglalkozások erőforrásigényét, az eszközök és a terület használatát, igény szerint az elszállásolást a kétágyas, hűtővel és szúnyoghálóval felszerelt szobák valamelyikében, az NJE Homokbányai Kollégiumában. A költségekről ide kattintva lehet olvasni, a jelentkezési felület pedig emitt lesz elérhető február 15. éjféltől – már csak néhány napot kell aludni ahhoz, hogy jó kezekben tudhassuk gyermekünket a nyáron.

Ha kecskeméti lennék, akkor is ottalvósnak jelentkeznék
Megint PT

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

Menü