Tudod, mi az a kütyü?
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborában mást jelent a kütyü, mint amit azok gondolnak, akik nem voltak még PT-sek. Többek között erről is szó esett az Irénnel való beszélgetésünk során, aki az egyik legrégebbi PT-s arc.

Mutatkozz be, kérlek!

Vasné Harza Irén vagyok. Sok éve nem enged el a PEOPLE TEAM. Minden évben érkezik új táboroztató, akinek mindig mondom: „Vigyázz! Ha megtapasztalod, hogy milyen a PT, nem szabadulsz tőle.” Eddig legtöbbször igazam volt. Mostanság a délutáni kézműveskedést koordinálom, találom ki, csinálom. De ha szükséges, akkor zöldtanár, kézművestanár, némettanár vagyok. Voltam már táborvezető, vittem gyerekeket Németországba táborozni. Ott vagyok, ahol kell. 2000 óta rendszeresen visszajárok a táborba, és még mindig minden évben várom. Egerben élek a családommal, ahol év közben biológia- és kémiatanár vagyok egy középiskolában.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Azért most, mert máskor is. Nagyon régóta vagyok, és remélem, leszek. A PT külön dimenzió, meg kell tapasztalni ahhoz, hogy értsd, mi fog meg, és miért akarod újra meg újra.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Igen, amikor a liftaknában emelkedett a vízszint a sok esőzés miatt. Persze ez is megoldódott, de ott kicsit stresszeltem.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Soba tészta. Nem fogom megszokni. Viszont tudom, hogy nagyon sokan imádják.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Üvegfestéshez rengeteg üvegről lemosni a címkét. Amikor már szétázott a kezed, még mindig rengeteg üveg van hátra. De érdemes, mert remekművek lesznek belőlük.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Amikor Németországba vittem csoportot egy német–magyar–spanyol táborba a Fekete-erdőbe. Bár néha fáztunk éjjel, mert sátrakban aludtunk, a túrákon lejártuk a lábunkat, napokig dagonyáztunk a sárban, mert naphosszat esett az eső. Mégis szívesen gondolok rá vissza. Nagyon érdekes volt 3 ország táboroztatóival és táborozóival megélni azt a néhány napot. Más programokat látni, kivitelezni, kitalálni. Gyönyörű volt a táj, Svájcba is átlátogattunk, atomerőművet néztünk.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Étkezéskoordinátor. Ezt általában Szilvi csinálja. Szerintem akár egy egész embert igényelne: kb. 500 embert kell étkeztetni naponta háromszor. A melegétkeztetést másként kell koordinálni, mint pl. a reggelit. Szilvi sokszor még el is megy a reggeliért. A hűtőt folyamatosan ellenőrzi, kipakolja, bepakolja stb. A megmaradt étel sorsáról dönt.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Valójában semmit. A szuper élményeiket mi is látjuk, részesei vagyunk. Na jó, talán azt irigylem, hogy gyerekként nem lehettem ilyen remek táborban. Mindig történik valami, mindenképpen találsz magadnak társaságot, nem unatkozol. Ha mégis unatkozol, akkor megoldjuk, hogy mégse úgy legyen.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Süti, kacsa, király! Kütyü (délutáni kézműveskedés).

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Ha többen csinálunk valamit, csapatmunkában, akkor hamarabb végzünk. Ehhez egy dolgot kell tenned: kérj segítséget, és jön.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

Van ilyen élményem, de nem a PT-ben táboroztam. Egerváron voltam egy angoltáborban. Egy kastélyban laktunk. Egy hatalmas szobájuk volt a lányoknak, egy hatalmas szobájuk volt a fiúknak. Voltunk vagy 40-en a szobában. Nagyon jól éreztem magam, bár a romlott multivitamin-gyümölcslé miatt hánytam egyet.


Számolom, mennyit kell aludni a táborig
Minden íz működhet együtt

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ