Az egyik első szabály, amit a szüleimtől megtanultam, az volt, hogy ne szemeteljek. A használt zsebkendőmet vagy rágópapíromat vigyem szépen el a legközelebbi kukához, és oda dobjam ki. Ha kirándulunk az erdőben, ahol ugyebár nincsenek hulladékgyűjtők, akkor hazavisszük magunkkal a szemetet. Legfeljebb az almacsutkát dobjuk be a bokorba, ahol talán megtalálja egy éhes süni vagy kismadár, de mindenképp komposztálódik.

El sem tudom képzelni, hogyan dobhat el bárki is szemetet az erdőben vagy az utcán. Pedig sajnos sok ilyen ember van, akiknek a lelkivilágáról inkább nem mondanék semmit, mert sok csúnya szó lenne a mondatomban.

Valaki egyszer felrakott a netre egy olyan képet, ahol a szemetestől, komolyan mondom, legfeljebb két méterre ott hevertek a földön a cigarettacsikkek, a sörös- meg energiaitalos dobozok. A kérdés pedig az volt, hogy minek iszik valaki energiaitalt, ha az annyi energiát sem ad neki, hogy arrébb tudjon menni két métert, és ki tudja dobni a dobozát a kukába.

Van egy osztálytársam, aki a szüleivel minden nyáron elmegy a Tisza-tóra a PET Kupára. Ez nem egy sportverseny, de valahogy mégiscsak az. A feladat: bejárni a tavat kenuval, és közben a lehető legtöbb PET-palackot összegyűjteni. Durva a szám, de a tavalyi kupán több mint hat tonna, azaz 900 zsák (!) hulladékot szedtek össze a résztvevők. A legszörnyűbb persze az, hogy ezeket az emberek mind beledobták a tóba.

November utolsó hete az európai hulladékcsökkentési hét. Vannak témák, ügyek, amiknek csak egyetlen napjuk van, erre meg egy egész hetet szántak. Vajon miért olyan fontos ez? Mert szép lassan belefulladunk a szemétbe.

Ennek az egyhetes rendezvénynek három fő célja van. Egyrészt, hogy eleve kevesebb szemetet termeljünk. Másrészt a hulladékot használjuk fel, illetve hasznosítsuk újra.

Otthon kutatómunkába kezdtem, és megvizsgáltam, hogy mik is találhatók a szemetesünkben. Főleg csomagolóanyagok. Apa mesélte, hogy léteznek már csomagolásmentes boltok, ahol mindent a vásárlók által vitt üvegekbe, dobozokba mérnek ki. Mi ott még nem voltunk, de Anya úgy jár vásárolni, hogy visz magával zacskót, a piacon pedig vászonszatyorba pakol.

Nálunk a papírhulladék külön megy; a húgom régi rajzait, a vécépapír-gurigákat, újságokat, lejárt számlákat Nagypapa fel tudja használni gyújtósnak. A szemetesünkben nem találni krumplihéjat vagy körtecsutkát. Minden növényi hulladékot a komposztra rakunk, még a tojáshéjat és a kávézaccot is. Nagymama tavasszal azzal javítja fel a veteményes talaját.

Mi nem veszünk soha palackos ásványvizet, hanem a csapvizet isszuk. A műanyaghulladékot (tejes-, tejfölös-, joghurtosdobozokat) a nagy sárga konténerbe, a fémből készült konzervdobozokat a szürkébe dobjuk, és bízunk benne, hogy újrahasznosítják őket. Bár a Kellner múltkor azt mondta, hogy ő látta egyszer, hogy sajnos az egészet egy kupacban belehajigálják a nagy kukásautóba.

Mivel mi ökoiskola vagyunk, részt veszünk ebben a novemberi egyhetes akcióban. Bejárjuk a környéket, és összeszedjük a szemetet. A helyi civil szervezet biztosítja hozzá a zsákokat, az önkormányzat pedig a kesztyűket. Tavaly ha nem is tonnányi, de mázsányi szemét összegyűlt.

Apa mesélte, hogy amikor úttörő volt, házról házra jártak, összeszedték a papírhulladékot, elvitték a MÉH-re, és egy csomó pénzt kaptak érte. Régebben mi is gyűjtöttük a papírt iskolai szinten, de mostanra olyan keveset fizetnek érte, hogy sajnos nem éri meg.

Az újrafelhasználásra nagyon jó ötleteket láttam. Voltam egyszer egy olyan kiállításon, ahol a szobrokat hulladékból készítették. Ezt hívják úgy, hogy „ökodesign”. Nekem a sörösdobozokból épített teknősbéka tetszett a legjobban. Amikor Nagypapa elhasználta a régi autógumikat, akkor Nagymama élénk színekkel lefestette őket, és kis virágágyásokat alakított ki bennük. A szomszéd néni pedig a használt, szakadt pólókat csíkokra vágta, és rongyszőnyegeket szőtt belőlük.

Egy lány az osztályunkból a szülei által kiürített kávékapszulákból mindenféle egyedi ékszert gyárt, amit aztán elad az adventi vásáron. Egyszer engem húzott karácsonykor, egy nyakláncot kaptam tőle ajándékba, amit azóta is szívesen viselek.

Szerző: Tóth Réka