A magas önbecsülésű személy magáról alkotott véleménye pozitív, az alacsony önbecsülésűé negatív. A legtöbb ember magáról alkotott gondolatai és érzései váltakoznak a napi tapasztalataik alapján. Egy vizsgán kapott osztályzat, az, ahogyan a barátaink bánnak velünk, vagy egy kapcsolat csúcs- és mélypontjai hatást gyakorolhatnak jóllétünkre: a jó önértékelésű emberekre ideiglenesen, a rossz önértékelésűekre tartósan. Az egészséges önbecsülés önmagunk ismeretén és pontos értékelésén alapszik, és hogy feltétel nélkül elfogadjuk magunkat. Reálisan elismerjük erősségeinket és korlátainkat, fenntartás nélkül érdemesnek, tiszteletre méltónak tartsuk magunkat. A gyenge önbecsülésű emberek a napi teljesítményük alapján határozzák meg, hogyan éreznek önmaguk iránt. Az őket folyamatosan gyötrő negatív érzések és gondolatok ellensúlyozására külső pozitív élményekre van szükségük, de például egy jó osztályzat okozta kellemes élmény csak időszakos lehet számukra.
Önbecsülésünk gyermekkorunkban alakul ki, és fejlődik más emberekkel kapcsolatos élmények és tevékenységeink során. Sikereink, kudarcaink, az, ahogyan családtagjaink, tanáraink, társaink, edzőink bánnak velünk, hozzájárulnak önértékelésünk kialakulásához. Ha gyermekként dicsérnek, meghallgatnak, tisztelettel beszélnek hozzánk, figyelnek ránk, gyakran megölelnek, sport– és iskolai sikereket érünk el, és hűséges barátaink vannak, egészséges önértékelésünk alakul ki. Ha bántóan kritizálnak, megütnek minket, kiabálnak velünk, mellőznek, gúnyolnak, piszkálnak minket, ha állandóan tökéletességet várnak el tőlünk, illetve ha sikertelenek vagyunk a tanulásban és sportban, alacsony önértékelésűek leszünk. A múltban tapasztaltak belső hang formájában aktívak maradnak: az eredeti üzenetet folyton ismételgetve halljuk, ki-ki milyen hangosan. A magas önbecsülésűek biztatást, az alacsony önbecsülésűek bántást, bírálást, lekicsinylést hallanak.
A „csaló” álarcát viselő alacsony önértékelésű személy, bár boldognak és sikeresnek tűnik, fél a sikertelenségtől, fél, hogy lebukik. Perfekcionistává, versengővé, avagy halogatóvá válhat, kiéghet. A „lázadó” úgy tesz, mintha mások véleménye nem érdekelné, közben állandóan kevésnek érzi magát. Bizonygatja, hogy mások kritikája nem sérti, de másokat okol. Szabály- és törvényszegő lesz. A „vesztes” tehetetlen, képtelen megbirkózni a világgal, mástól várja, hogy megmentse őt. A közömbösség és önsajnálat pajzsa mögé bújik az élete megváltoztatásának felelőssége miatt érzett félelme elől. Mások tanácsaira szorítkozik, alulteljesít.
Dobai Katalin
Forrás: youth4work.com
