Annyira élveztem a tábort, hogy 3 napig elfelejtettem hazatelefonálni
Interjú
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A szülők féltik a gyermekeiket, ez akkor is így van, ha biztonságos helyen tudják őket. Ha azonban a gyerkőcök elfelejtenek az ígért időpontban telefonálni, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni: előfordulhat, hogy annyira jól érzik magukat, hogy nem veszik észre az idő múlását. Ancsi tavaly még a PEOPLE TEAM (PT) táborozója volt, és annyira megtetszett neki a tábor, hogy idén mókusnak (animátornak) jelentkezett.

Miért fontos a táborozás?

A közösségi élmény csak hasznos lehet, a PT-ben pedig több száz gyerek között ez nagyon egyszerű. Fontosnak tartom, hogy a nyári hétköznapok is tartalmasan teljenek, én is így szeretem tölteni a szünetet. Új ismeretségeket, barátságokat köthetünk. A környezetváltozás is jó hatással lehet a gyerekekre.

Milyen volt az első táboros élményed?

Az első PT-m már az érkezéstől kezdve nagyon emlékezetes volt, a szakadó esőben a mókusok színes esernyőkkel várták az érkezőket. A nap minden órájában impulzusok értek, sosem unatkoztam. Annyira élveztem a táborozást, hogy kb. 3 napig elfelejtettem hazatelefonálni is. Már az első nap új embereket ismertem meg, akikkel együtt töltöttük az egész hetet.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ne féljenek odamenni másokhoz, és beszélgetni, barátkozni! A PT-ben nem kell tartani attól, hogy furán néznek emiatt valakire, sőt épp az a lényeg, ezért vannak ott a többiek is.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne aggódjanak, a gyerek a legjobb helyen van! Szuper napokat fog eltölteni, új barátokat és tapasztalatokat fog szerezni. Sok táboroztató ügyel a biztonságukra.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Nem, viszont PT-honvágyam volt, amikor hazajöttem!

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Igyekezném programokba bevonni, elterelni a figyelmét. Semmiképp sem hagynám egyedül. Próbálnék segíteni neki barátokat szerezni.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

Szerencsére ilyen nem volt.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, van, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, igaz, találkozni csak a PT-ben tudunk.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

A felelősségvállalást elsősorban, de a közösségszervezés terén is fejlődni szeretnék.

A legtutibb táboros program a…

Ha egyet kéne kiemelnem, biztos, hogy a vízi csata lenne, de igazából a programok nagyon változatosak voltak, ez adta a varázsát.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A hangár. Ott mindig történik valami – vagy épp minden. Mindig ott voltunk, amikor szabad program volt, a szobában ücsörgés helyett.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Átadhatom az új (és régi) táborozóknak a PT szellemiségét, hogy ők is életre szóló élményeket szerezzenek, ahogy azt én is tettem eddig táborozóként.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Remélem, egy új szemszögből ismerhetem majd meg a PT-t. Lenyűgöz az a szervezett munka, amit a mókusok, tanárok, kismókusok, mentorok és táborvezetők együtt hoznak létre. Ebben én is szeretnék részt venni.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Engem nem lehet halálra bosszantani, acélidegeim vannak. Nagyon türelmes ember vagyok, hiszem, hogy a gyerekekkel is ugyanúgy meg lehet beszélni a konfliktushelyzeteket, legvégső esetben ott a humor.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Jókedv
– Változatos programok minden korosztálynak
– Vízi csata
– Segítőkész mókusok (mi)
– Jó arc tanárok
– Jó idő
– Minél több random tábortánc
– Nem hátrány, ha vacsorára pizza van
– Csapatvetélkedők
– Mindenre nyitott táborozók és táborlakók

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Nem tudom pontosan felidézni, de valahogy mindig takarodó után jutottak eszünkbe a legviccesebb dolgok.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

Az újratalálkozás élménye a második PT-ben.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Amikor a tavalyi PT-ben kibékítettünk néhány kisgyereket, akik összevesztek valamin. És sok éve járok edzőtáborba (tánc), mivel ott szinte a legidősebb voltam, akaratlanul is kivettem a részem a kisebbek terelgetéséből, hozzám is fordulhattak segítségért.

Tartasz valamitől?

Hogy gyakran leszek beosztva mosogatásra. Viccet félretéve: tartok tőle, hogy a kicsik nem fogadnak majd szót nekem, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ez ne így történjen.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Hogyan zajlanak a PT háttérmunkálatai, mennyi szervezés áll egy-egy program mögött, és hogy pontosan mennyi munkájuk is van a mókusoknak.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Hogy új helyzetekben is képes vagyok feltalálni magam, megfelelni a kihívásoknak, és hogy az új helyzetek sem tántorítanak majd el.

Barnulunk és okosodunk a táborban
A legjobb, amikor megnyílnak a zárkózott gyerekek

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Gyümölcsoltó Boldogasszony

– Nagymama, a gyümölcsök milyen oltást kapnak? Bárányhimlő vagy szamárköhögés ellenit? – kérdezte Matyi. –…

KAPCSOLÓDÓ