Történetünk hőse nyugodtan és elégedetten kuporgott egy diszkont-áruházlánc felső polcán. A címkéje szerint magozott meggyet tartalmazott: 870 gramm összsúly, 570 gramm töltőtömeg. A befőttnek nem lehetett oka panaszra. Kimondottan népszerű árufajta volt, egy-két nap alatt az első sorba került a polcon, és gyorsan elkelt. Nem úgy, mint a vágott zöldbabbal megtöltött társai, akiket csak elvetemült pizzériások vettek, hogy így szúrjanak ki a vegetáriánus pizzát rendelőkkel.

Főszereplőnk jószerencséje nem váratott sokat magára: jó néhány társával együtt egy bevásárlókocsiba került. Erős testalkata miatt őt rakták legalulra, de azért még sikerült megfigyelnie, hogy itt bizony reggelihez vásárolnak be. A rengeteg frissen sült kakaós csiga, túrós és lekváros bukta mennyei illata körüllengte és a kasszáig kísérte a 101 literes, dugig pakolt bevásárlókocsit. Hősünk kicsit magányosnak érezte magát a rengeteg sütemény között.

Amikor a gyerektáborba értek, kiderült, hogy hatalmas megtiszteltetés érte: ő szolgáltathatja a kuktatáborosok elkészült tejszínhabos tortájára a dekorációs meggyszemeket. Még akkor is az ínycsiklandozó süteményben gyönyörködött, amikor leáztatták a címkéjét — csaknem meztelennek érezte magát —, majd betették a mosogatógépbe. A forró fürdő jólesett.

A következő napok csendes szemlélődéssel teltek – evőeszköztartónak használták. Figyelte, hogyan készül a palacsinta, a rakott pulykamell, hogyan sütnek fánkot és készítenek kókuszgolyót szorgos gyerekkezek. Ám egy éjjel valaki belopódzott a konyhába, kiborította a kanalakat, magával vitte. Így került a színészekhez.

Hősünk új világba csöppent: a színészek reggeltől estig próbáltak. Sötétedés után a befőttesüvegbe helyezett gyertyák szolgáltatták a hangulatvilágítást. Az előadás után mindenki megfeledkezett a viaszos, kormos üvegedényről. Egy halom használt mécses és rongyos jelmez alatt hányódva az élet értelmén tűnődött naphosszat.

Már-már feladta, amikor valaki kiemelte a kupac alól. Gondos kezek több száz társával együtt tisztára suvickolták, majd átvitték a kézművesekhez. Egy táborozó vette magához, aki az anyukájának szeretett volna ajándékot készíteni. A tíz év körüli, lila csapatkendőt viselő kislány szalvétatechnikával virágmintát és rengeteg piros szívecskét ügyeskedett rá. Hősünk végre úgy érezte, új ruhát kapott! A foglalkozás végén félretették száradni. Csak várt és várt napokig, ám a kislány nem jött érte.

Már a turnus utolsó napján jártak, amikor két mókus állt meg a polc előtt. A befőttesüveg úgy érezte, itt a vég: „Egészen biztos, hogy szemétre dobják vagy ripityára törik. Kinek kellene egy ragacsos tárgy girbegurba írással a hasán, hogy »Anyának«?” Valaki felemelte, a nap felé tartotta, hosszasan forgatta, nézegette, majd beletette egy kosárba. Üvegünk rájött, hogy nincs egyedül. A kosárban elhagyott kólásüvegek, csuprok és egyéb, vázának alkalmas tárgyak lapultak.

Néhány óra múlva történetünk főhőse megnyugodott. A szelektív gyűjtő helyett a főzőtábor részvevői által szervezett ünnepi ebéd egyik fő attrakciójává lépett elő: a terített asztal dísze lett, és még tarkabarka virágokkal is telerakták. Később pedig – micsoda megkönnyebbülés! –, az utolsó tábori program, a táborzáró műsor közben, az elhagyott kapucnis pólókból, sapkákból, papucsokból és egyéb ruhadarabokból, valamint az elveszett tárgyakból rendezett divatbemutatón és színpadi börzén őt is körbehordozták. Készítője, a lila kendős kislány rögtön felismerte, és boldogan magához ölelte az ajándékba kapott mesekönyvekkel, nyunyókával és sárga kacsával együtt. A befőttesüveg végre otthonra lelt.