Nyári tábor gyerekszemmel.

Csak őszintén! Meg lehet unni egy egyébként remek tábort, amelyhez évről évre visszatérünk? Többek között erről írt Mariann.

„Három alkalommal jártam eddig a PEOPLE TEAM nyári táborában. A három között a legnagyobb különbség, hogy rengeteg embert megismertem az évek alatt. Első alkalommal ismerőssel érkeztem a PT-be, utána már mindig egyedül mentem.

A PT-s fotóstábor azért vált a kedvencemmé, mert kötetlen volt, mégis sokat tanultuk, és kiélhettük a kreativitásunkat is. Örülnék, ha a fotószekcióban több múzeumba, kiállításra vagy egyéb, fotózással kapcsolatos programra jutnánk el.

A legjobb tábori program a kaszinó volt, ami nagyon sokoldalú, és ha meguntál egy játékot, kipróbálhattál egy következőt. Még a beszélgetős esteket is szerettem.

A PT-ben megtanultam, hogy nyitottnak kell lenni mások felé, illetve azt, hogy ki kell használni az időnket. Ez az emberi kapcsolataimon mindenképp nyomot hagyott. Megtanultam nyitni mások felé, és így rengeteg új barátot szereztem. Volt például egy nagyon aranyos külföldi kislány, akivel szinte minden délután beszélgettünk.

Ami nem tetszett a táborban: a napközbeni programok évről évre hasonlóak, ezért néhány év után könnyű rájuk unni. Valamint személy szerint örülnék annak, ha a programok közül kicsit többet terveznének a nagyobbaknak. Azonban az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy nem igazán jártam a PT-nél jobb táborban, és szeretnék jönni jövőre is. A szüleim sem féltettek, hasznosnak gondolták az ott eltöltött időmet. Sokkal barátságosabb lettem a PT-nek hála.

Nagyon finomak voltak a táborban a húsos ételek, illetve a tészta. Meg persze a pizza. A szállás teljesen átlagos, összeségében tiszta és rendezett volt minden alkalommal, és szépen fel volt díszítve. Egyszer a szobabeosztásnál nálam jó pár évvel fiatalabb lányokkal kerültem össze. Mielőtt szóltam volna, az én folyosómon lévő mókus (tábori segítő) előbb talált meg engem, és nagyon segítőkész volt, kaptam egy hatalmas szobát, és annak élveztem a kényelmét egy héten át.

Számos élményt köszönhetek a PT-nek. A legviccesebb ezek közül az, amikor addig göndörítettem a hajam, hogy a hajvasaló gőzölt, ezért a barátnőm úgy látta jónak, ha törölközővel elkezdi kifelé terelni a gőzt, nehogy beinduljon a tűzjelző. Kitartóan legyezett, amíg elkészítettem a hajam.

A legfélelmetesebb dolog a táborban? A szobába beszökő rovarok! No és az is szürreális látvány volt, amikor átmentünk a barátaink szobájába, és hárman három seprűvel, három oldalról próbáltak leszedni egy pókot a plafonról. A legcikisebb sztorim pedig, hogy magamra öntöttem egy egész pohár instant levest.”