Robotos-táboros
Táborban
Robotika a PEOPLE TEAM táborban

Mi lesz a gyerekekkel a nyár végéig? A házimunkába bevonás és a családlátogatás remek programok, és persze pihenni is kell, de miként lehetne fejlesztő jellege az ide nyárnak? Például egy remek táborral.

A kulcsszó: PEOPLE TEAM

A PEOPLE TEAM új generációs nyári táborai 1991 óta kínálnak kiváló, napközis és ottalvós formában egyaránt elérhető programsorozatot. Most 10 témacsomag és 30 tábor közül választhatnak a jelentkező 7–17 évesek, ezúttal is három egyhetes turnusban, július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. között. A PT táborai évről évre megújulnak: a legnépszerűbb témákat megtartják, a kevésbé favorizáltakból azonban újat kreálnak. Az idei újdonság a cirkusztábor, amely a testmozgás látványosabb formájára nyitottakat várja.

Mi a menő?

A PT TECH + JÖVŐ szekciója a kütyümániások számára a legkedvesebb. No ez nem azt takarja, hogy a gyerekek éjjel-nappal videójátékoznak vagy neteznek – épp ellenkezőleg! Aktív részesei, pontosabban megalkotói lesznek a különféle ketyeréknek, ami egyrészt borzasztó menő, másrészt a szülőket sem tölthetné el nagyobb boldogsággal, hiszen ezáltal gyermekeik hiányszakmákban szereznek jártasságot, tapasztalataikat pedig továbbtanuláskor is felhasználhatják.

Ide kattintva lehet bővebben olvasni a TECH + JÖVŐ tartalmáról, amely magában foglalja az informatika- és programozástábort, a robotikát, a drónépítők és -pilótákat, valamint a Te vagy a jövő és az Így működik elnevezésű táborokat.

C–3PO és R2–D2

Idén is sokan jelezték részvételi szándékukat a PEOPLE TEAM kecskeméti robotika- és programozástáboraiba, és még mindig nem zárult le a jelentkezés; ide klikkelve tudják ezt megtenni. A kiscsoportos foglalkozások miatt nem érződik a PT táboraiban a zsúfoltság: minden kérdésüket megválaszolják a diákoknak, akik elég időt kapnak arra, hogy megépítsék saját egyszerűbb robotukat.

Az első órákban az elméleti alapokat sajátítják el, majd egy fiatal tanár segítségével belevágnak a legélvezetesebb részbe, az alkotásba. Szinte bármi programozható, legyen az hőmérsékletmérő állomás vagy mozgó tárgy; az alapanyagokat a PT adja, csak elhatározás szükséges hozzá, illetve az egyhetes időkeretet is figyelembe kell venni a kívánt cél elérése érdekében – csapatmunka sem kizárt, és a végeredményt hazavihetik a gyerekek.

Kalandok félóránként

A reggeltől kora délutánig tartó kötött foglalkozásokat szabad délutánok és esték követik, amely során a résztvevők pancsolhatnak, sportolhatnak, vagy akár kígyót simogathatnak. A barátkozásra szintén jut idő. A napi háromszori étkezés mellett korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztás, valamint büfé is elérhető.

Mindezt korrekt összegért cserébe, bentlakásos és bejárós változat szerinti sávokban, ami SZÉP-kártyával is fizethető, testvér- vagy partneri kedvezmény igénybevétele esetén pedig csökkentett áron érhető el.

A dróntáborokról
Digitális élménykonvertálás

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ