Nyári tábor: tíz témacsomag és kétszer ennyi alternatíva
Táborban
Nyári tábor: tíz témacsomag és kétszer ennyi alternatíva

Tábort választani önmagában is szórakoztató, hiszen órákon keresztül bújni az internetet – miközben vidám gyerekekről készült fotókat böngészel – sokkal mókásabb, mint leckét írni. De milyen szempontokat vegyél figyelembe? Érdemes-e kizárólag a bevált helyekből mazsolázni, vagy – kicsit több időt szánva az előzetes adatgyűjtésre – valami újat kipróbálni? A 2020-ban harmincnyaras tapasztalattal rendelkező PEOPLE TEAM mindenkire gondolt: a kínálatukat nézve több mint valószínű, hogy itt akkor is ráakadsz a neked leginkább tetsző témákra, ha már nem először érkezel hozzájuk, ha pedig még nem nyaraltál velük, majdnem biztos, hogy felkapod a fejed, amint elmerülsz a részletekben.

A szervezők évről évre új szekciókat indítanak, ám a régieket sem törlik, s így már két tucat lehetőségből válogathatsz. Tíz témacsomag alkotja a keretet: a KUKTÁK + CUKRÁSZOK csapatához csatlakozva például voksolhatsz a kuktatáborra, illetve kipróbálhatod a vegán kajákat, vagy ha egzotikumra vágysz, akár sushit is készíthetsz. A PT-csapat különösen odafigyel arra, hogy folyamatosan bővítse a repertoárját. A legtrendibb témákat is megtalálod az olyan klasszikusok mellett, mint az angoltábor, a sporttábor vagy a művészeti szekciók. A MOZGÓKÉP + MÉDIA csapatához társulók jelentkezhetnek a Minecraft-élménytáborba, és a filmezés mellett a tematikus vloggerkedésbe is belekóstolhatnak youtuberek irányításával. Az előző három nyáron robotokat építettél, és most friss kihívásra vágysz? Idén készíts saját drónt! A PEOPLE TEAM nem feledkezik meg a fiatal környezetvédőkről sem: 2020-ban startol a PÉLDAKÉPEN GRETA THUNBERG Fridays For Future közreműködésével, ám várnak jelentkezőket az Ocean Cleanup- és a WWF-táborba is.

Legyél akár kezdő művész, fiatal pénzmágus vagy kis tudós, készülj bár bentlakásos vagy napközis (bejárós) táborozásra, a 2005 óta Kecskeméten megrendezésre kerülő PEOPLE TEAM-táborban megtalálod a számításodat. Bármelyik szekció mellett is teszed le a voksodat, garantáltak a különleges élmények, amelyeket gyakran ismert vendégek tesznek még szuperebbé – találkozhatsz kortárs szerzőkkel az Élő irodalom és a Kreatív írás szerelmesei között, vagy színházi emberekkel, amikor a világot jelentő deszkákra lépsz a SZÍNHÁZ + SZÍNÉSZET résztvevőivel!

Szívesen táboroznál együtt a tesóddal vagy a barátaiddal, de mindenkit más érdekel? Úgy érzed, képtelen vagy dönteni? A társaság minden tagja garantáltan meg fogja találni a számára megfelelő tábort. És a PT nemcsak a témafoglalkozásokról szól: a közösségi programok legalább annyit nyomnak a latban, mint a vendégek, a fellépők és a bulik. Délután már közösen mehettek a csúszdaparkba, kipróbálhatjátok a bowlingtermet vagy együtt partizhattok a meglepetéskoncerten. Néhány szekció résztvevőinek a turnusok végén lehetőségük van élőben megvillantani, mi mindent sajátítottak el egy hét alatt: a filmesek fesztivállal, a tánctábor résztvevői mozgásshow-val, a színészek előadásokkal, a fiatal konyhaművészek pedig ízletes lakomával készülnek.

A PEOPLE TEAM táborába egyedül érkezőknek sem lesz nehéz új barátokat szerezni, hiszen itt mindenki nagyon jó fej és nyitott a közös kalandra. Ha a legelején még hezitálnál, az első esti programon majd minden jön magától. A tábori versenyek is állandó napirenden vannak: tíz szín, tíz csapat küzd egymással vállvetve hol a Koboldok városában vagy egy fergeteges krimijátékban, hol pedig lovagi tornán vagy a tábori Exatlonon.

A PT táborlakói családtagok: bármikor kaphatóak beszélgetésre, mókázásra vagy egy finom jégkrémre.

, , , , , , , , , , ,
PEOPLE TEAM-táborok, 2020 – megvan az időpont!
A Funside, a PEOPLE TEAM és a Zoo Tábor iránymutatása a biztonságos nyári táborozáshoz

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyéb

Matyi iskolás lesz

– Zsófi, te szeretsz iskolába járni? – kérdezte nővérét a nagycsoportos óvodás Matyi. – Hmmm……

KAPCSOLÓDÓ