Csenge, hidd el, hogy nincs ember a világon, aki ne félne valamitől! A félelemre szükség van, hogy megszülethessen a bátorság. Egyáltalán nem ciki félni. Ezek olyan érzések, amik teljesen természetesek. Vannak azonban olyan iszonyok, amiket bátorsággal le tudunk győzni. Ahhoz, hogy bátrak legyünk, időnként szükségünk van egy kis noszogatásra vagy egy jóbarátra. Martinnak ott voltam én.

Elmesélem neked az egyik legveszélyesebb történetemet…

Martin ígéretes focista volt már elsős korában is. Így a szülei jónak látták beíratni őt a PEOPLE TEAM sporttáborába. Nagy örömmel és lelkesedéssel érkezett meg a táborba Martin. Azonnal ismerkedni, barátkozni kezdett. Ezek után nem volt kérdés, hogy őt választották csapatkapitánynak a szombati meccshez.

Martin nagyon büszke volt magára és a csapatára is. Fiatal kora ellenére tele volt lendülettel és energiával. Különleges tehetséggel kovácsolta össze a csapatot. Rengeteget gyakoroltak, taktikai megbeszéléseket tartottak.

Kornél, a turnusvezető messziről figyelte Martint. Valami furcsa volt benne, de még nem tudta, mi az. A nagy meccs előtt fél órával ez ki is derült.

Már a hét elején megérkeztem Martinhoz. Egyféle kabalának gondolt, Nyunyókának nevezett el. Vitt mindenhová magával. Még a csapattagok is nagy becsben tartottak. Vigyáztak rám, mindig az első sorból szurkolhattam.

A nagy meccsre már javában készült mindenki, amikor megérkezett az ellenfél. Dominik és a csapata egy évvel idősebb fiúkból állt. Szerették Martint és a többieket ugratni, kicsit piszkálni. Tudod, hogy megy ez a fiúknál…

Amikor észrevettek engem, akkor kezdődött csak a haddelhadd. Ment máris az „Ovisok vagytok! Milyen már a kabalátok!” és effélék. Dominikék akkor még nem tudták, hogy én, a nagy becsben tartott Nyunyóka még nekik is szerencsét fogok hozni egyszer.

Egy óvatlan pillanatban Dominik felkapott a kispad széléről, és magasra dobott. Egyszerűen elhajított. Biztosan jó volt kislabdahajításban, mert a kilátó tetejére repültem. Ott feküdtem a földön összetörve.

Martin azonnal szaladt, hogy megmentsen. A lelátó lépcsőjén váltott lábbal szaladt fel, nem törődve semmivel. Amikor azonban már a kezében voltam, és büszkén a magasba emelt, akkor tudatosult benne, hogy hol van. Túl magas volt. Összekucorodva leült, és hiába hívták a többiek, nem mozdult.

Kornél kapaszkodott fel hozzá. Elmagyarázta neki, hogy a tériszony egy teljesen normális dolog. Nagyon sok embernek van, de könnyen le is lehet győzni. Martin már csak féltériszonyos volt, hiszen felfelé úgy futott, hogy észre sem vette, milyen magasan van. Annyira el volt foglalva a megmentésemmel, hogy nem törődött a tériszonyával. Kornél azt tanácsolta neki, hogy ugyanezzel a bátorsággal induljon el lefelé is, és akkor minden rendben lesz.

Martin egy darabig gondolkozott. Rám nézett, aztán Kornélra, majd ennyit mondott: „Gyerünk! A meccset meg kell nyerni!”

Nem is kell mondanom, hogy ezek után már nem ismert határokat Martin, ha magasságról volt szó.

A te bátorságod mit tud legyőzni?

Kovács Dalma