No para, figyelünk mindenre
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Táborozni jó, és nem kell aggódnia sem a gyerekeknek, sem a szüleiknek. Hogy miért nem, arról Bendegúz, a PEOPLE TEAM táborvezetője nyilatkozott.

Miért fontos a táborozás?

Számomra azért volt fontos, mert így azt érezhettem a nyári szünet alatt, hogy mégis tudok valami jó és új dolgot csinálni, nem csak pihentem. Persze ebben inkább a PT játszott közre. Nem vagyok túlzottan szociális alkat, de az ilyen jellegű táborok alatt nagyon szerettem új embereket megismerni, habár néha kicsit nehezebb volt, de születtek nagyszerű, ma is tartó barátságok korábbi táborozásokból.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

No para, majd mi figyelünk mindenre. Mikor én először megérkeztem, ámulatba ejtett az, hogy itt tényleg, de TÉNYLEG mindenre figyelnek a táboroztatók, és természetesen rettentően kedvesek.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Figyelünk mindenki egyéni igényeire, nem véletlenül szeretnénk tudni mindenkinek az allergiáit, étkezési szokásait, mert nekünk az az első, hogy a gyerekek olyan élménnyel távozzanak, amit nem felejtenek el egyhamar.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Idén szeretném az igazi formában megmutatni magamat táborvezetőként, szeretnék másoknak és magamnak is bizonyítani, hogy képes vagyok egy tábort irányítani és eredeti ötletekkel előállni.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Háromig számolsz. Vagy tízig. Ameddig kell. Az első és egyik legfontosabb szabály egy ilyen helyzetben, hogy véletlenül sem szabad elvesztenünk a fejünket, egy gyerekkel is lehet értelmesen beszélni, muszáj lesz elmagyarázni neki úgy, mint egy félig felnőtt embernek.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Én tuti hozni fogom a vuvuzelámat, isteni hangja van, és tuti jól lehet vele szurkolni, na és főleg az benne a cool, hogy más nem is tudja megszólaltatni.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Nekem nagyon jólesik minden alkalommal az, amikor úgy jön hozzám egy táborozó, hogy csillogó szemekkel kérdezi: „Tudok segíteni?” Majd annyit látsz rajta, hogy az ő szemében te vagy az, aki a mindentudó – nekem ez a felemelő érzés.

Tartasz valamitől?

Tartok attól, hogy felsülök mint irányító személy, és persze attól is, hogy valamilyen nehezebben kezelhető esemény fog történni ezalatt.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Vajon idén milyen színűek lesznek a csapatok? Idén vajon lesz újra PT-tészta? Ha igen, akkor remélem, lesz diós is…

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Igenis képes vagyok kihúzni egy teljes tábort anélkül, hogy megint megfázzak a nyár kellős közepén.

Egyszerűen fenomenális tábor
Tábor és pizza

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor
Egyéb

Gyümölcsoltó Boldogasszony

– Nagymama, a gyümölcsök milyen oltást kapnak? Bárányhimlő vagy szamárköhögés ellenit? – kérdezte Matyi. –…

KAPCSOLÓDÓ