Hurrá, PEOPLE TEAM!

Szekció
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM programsorozata nem áll meg. Az 1991 óta működő csapat ismét a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumát választotta a foglalkozások helyszínéül. A kecskeméti fesztiválon turnusonként 400–500 gyerek nyaral és tanul egyszerre. A fergeteges társaság garantált, a szervezőgárda egy percig sem hagyja unatkozni a résztvevőket.

Tudósok és művészek

A 7–17 éves gyerekek többféle szakfoglalkozásra jelentkezhetnek. A választható témák szinte az összes tudományos és művészeti ágat felölelik. „32 évvel ezelőtt csak nyelvi kurzusokat kínáltunk a táborlakóknak. Így indult az álom, amely 2022-ben már 17 témát kínál” – mondja Palotás Attila Ater, a PEOPLE TEAM gyermektáborainak egyik alapítója. A PT-táborban a délelőttök a jelentkezéskor kiválasztott témával telnek. A résztvevők többek között angol nyelvű kommunikációt, programozási ismereteket, fotózási technikákat és a filmforgatás fortélyait sajátíthatják el. A tanulás komoly, de a lényeg az alkotómunka.

Együtt, közösen

Három turnusban fogadják a játékos tanulásra és izgalmas kalandokra váró táborozókat. A kecskeméti gyerekek – akár bent alszanak, akár bejárósok lesznek – az ország minden tájáról és külföldről érkező társaikkal ismerkedhetnek meg. Délután és este a kikapcsolódásé a főszerep. A közösségi élményt nem csak a délelőtti órák csoportmunkái adják. A délutáni és esti szabadidős programokat minden kurzus résztvevőjének közösen kínálják. Közösségformáló ereje van a tábortáncnak, amelyet már az első napon mindenki megtanul.

Pirosak a kékek ellen

A gyerekeket különböző színű csapatokra osztják, amelyek a turnus végéig versenyeznek egymással. A csoportokat színes kendőkkel különböztetik meg egymástól. A fő cél, hogy elnyerjék a tábori kupát. Szakképzett animátorok gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapatban, és a közösség aktív tagja legyen. Természetesen a strandolás a csúszdaparkban sem maradhat el.

Anya, apa, nézd!

A turnus végén a különböző szekciók bemutatják egész hetes munkájuk eredményét. A fotósok és a képzőművészek kiállítással, a színészek és a táncosok előadással készülnek. A kis tudósok érdekes kísérleteket mutatnak be, a robotépítők bemutatják az elkészült szerkezeteket. A jelentkezés folyamatos, a jelentkezési lapot itt lehet kitölteni.

Sport, mozgás, fesztivál
Nehogy lemaradjanak a gyerekek: rengetegen jelentkeznek a PT nyári táboraiba

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ