Niki, azt hiszem, teljesen megértelek. Én, mint nyunyóka, szeretem a szabadságot és a nagy tereket. Szívesen meresztgetem a szemem az ég felé, és nézem, ahogy a felhők tovaúsznak a fenti óceánban.

Időnként érdemes kilépni a komfortzónából, és új dolgokat kipróbálni.

Elmesélem neked Olívia történetét…

Ez a cserfes kislány alig 8 évesen került be a PEOPLE TEAM-es 3D konstruktőrök táborába. A szülei büszkén dicsekedtek a kislány informatikai tudásával. Az iskolában is kiemelkedő tehetségként kezelték. A táborban a turnusvezető, Gellért külön figyelmet fordított Olíviára.

Amikor a többieknek szabad foglalkozás volt, és mehettek játszani, behívta magához Olíviát. Elmesélte neki, hogy egy, a vakok és gyengénlátók számára segítségül szolgáló eszközön dolgozik, amikor éppen nem a táborban van.

Olívia lélegzet-visszafojtva hallgatta a férfi terveit, és csodálkozva bámulta a terveket, amik már elkészültek.

Gellért megkérte Olíviát, hogy segítsen neki a projektben, ha van kedve. A lány azonnal igent mondott, és alig várta, hogy belekezdhessen a munkába.

A turnusvezető azt is elmondta, hogy először néhány teszten át kell esnie. Erre azért van szükség, hogy bele tudja képzelni magát a vakok és gyengénlátók helyzetébe.

Ekkor érkeztem meg hozzá én. A kihívás megkezdése előtt ott ültem a párnáján, és büszkén vállaltam a szerepet, hogy bátorságot adjak neki. Olívia azonnal megbarátkozott velem, és már vitt is magával a próbákra.

Megismerkedett a Braille-írással, a vakvezető kutyák munkájával, a vakvezető bottal és még sok egyéb fontos dologgal. Az érzékenyítés végére már csak egy vizsga maradt hátra.

Olívia izgatott volt. Szorosan magához ölelt, és egyenes háttal, büszkén indultunk harcra az utolsó feladat ellen.

Bevezettek bennünket egy sötét szobába. Azt mondták, hogy most teljesen a többi érzékszervünkre kell hagyatkoznunk, ugyanis vaksötét lesz a helyiségben. Olívia már régóta nem félt a sötétben, meg én is ott voltam vele.

Beléptünk a terembe. Az ajtó becsukódott mögöttünk. Valóban nem láttunk még az orrunk hegyéig sem.

Olívia elkezdte megoldani a feladatokat, amiket kint elmondtak neki. Eleinte nem is volt gond. Ahogy azonban egyre inkább tudatosult benne a tény, hogy be van zárva, zakatolni kezdett a szíve. Képtelen volt a feladatra koncentrálni. Egyfolytában a kijáratot kereste. Végül annyira megijedt, hogy elejtett engem. Hang nélkül estem a földre. Kiabált, hogy merre vagyok. Amikor nem talált, dörömbölni kezdett, és kérte a szervezőket, hogy vigyék ki, mert nagyon fél.

Gellért és a többiek azonnal kinyitották az ajtót, aztán felkapcsolták a villanyt. Én a szoba közepén hevertem a földön. Olívia az egyik sarokba kucorodva remegett.

Gellért odalépett hozzá, és megölelte. Olívia bevallotta, hogy még soha nem találkozott ezzel az érzéssel. A turnusvezető megnyugtatta, hogy nincs semmi baj. Ami hatalmába kerítette, az a klausztrofóbia volt. A bezártságtól való félelem normális. Sok ember esetében előfordul.

Miután Olívia megnyugodott, még sokat beszéltek a történtekről.

Vajon a tábor végére legyőzte a fóbiáját?

Kovács Dalma