Pálfordulás
Egyéb
PEOPLE TEAM tábor

Nagymama rápillantott a naptárra, kinézett az ablakon, és megállapította, hogy nemsokára vége a télnek, jön a tavasz. Szóltam neki, hogy a dátum január 25., még javában benne járunk a télben, és csak márciusban kezdődik a tavasz. Nagymama rejtélyesen annyit mondott, hogy Pál ezt jobban tudja. Fogalmam sem volt, ki az a Pál, és mi köze neki a mi időjárásunkhoz. Megtudtam, hogy Pál apostol, akinek a napját pálfordulásnak is nevezik.

Saulusból Paulus

Szent Pált a tizenharmadik apostolnak nevezték. Saulnak hívták, zsidó volt, és eleinte keményen üldözte a keresztényeket. Aztán egyszer csak a damaszkuszi úton látomása volt. Hirtelen nagy fényesség vette körül, leesett a lováról, és Jézus hangját hallotta. Ez gyökeresen megváltoztatta az életét, hatására ő maga is keresztény lett. Még a nevét is megváltoztatta, Saulusból Paulussá. Az Újszövetség könyveinek a felét ő írta, a Szent Koronán is rajta van a képe.

Nemcsak hogy hívő kereszténnyé, de hittérítővé is vált. Misszionáriusként rengeteg embert térített át a keresztény hitre, tulajdonképpen ő tette a kereszténységet világvallássá. Nem mindenki nézte jó szemmel a tevékenységét, a zsidók és a rómaiak elől menekülnie kellett. Ezután pogány vidékekre utazott, pogányok körében térített. Ezért a tevékenységéért végül Néró császár Rómában lefejeztette. A legenda szerint ahol a feje földet ért, ott forrás fakadt.

Pál fordul köddel…

Pál apostol napja idő-, termés- és haláljósló nap, egymásnak némileg ellentmondó versikékkel. „Ha Pál fordul köddel…” – ennek többféle befejezése is létezik. „…jószág hullik döggel”, „az ember meghal döggel”, pálfordulás „ha ködös, embernek sírt ás”. Egyik se hangzik túl derűsen.

Egyesek szerint „ha Pál fordul fénnyel, az ember meghal éhen”. Mások szerint viszont „Pál fordulása, ha tiszta, bőven terem mező, puszta”, „ha fényes Szent Pál, minden termés szépen áll”. Ezen igazodjon ki, aki tud.

Bizonyos vidékeken úgy tartották, hogy ha tiszta az idő, sok lesz a széna, ha fúj a szél, akkor viszont kevés. Pálfordulás „ha szeles, jön hadakozás, ha esős vagy nedves, lesz a kenyér igen kedves”.

Medve, liba

Az eddig téli álmot alvó állatok szép lassan kezdenek ébredezni, előbújni. Sok helyen nem február 2-án, hanem január 25-én jósoltak a medvével. E szerint ha kisüt a nap, még sokáig tart a tél, ha borús az idő, hamar jön a tavasz.

Ezen a napon megvarázsolták a libát, hogy sok tojást tojjon. Viszont az a liba, amelyik Pál napján kelt ki a tojásból, az civakodós lett.

Pogácsa, kötéltánc

Régen a fonásra készen álló len és kender maradékából nagy tüzet raktak, és körbetáncolták. Népszokás volt ekkor pálpogácsát sütni. A család minden tagjának készült egy pogácsa, mindegyikbe libatollat tűztek. Akinek a tolla megperzselődött, az megbetegedett, akié pedig megégett, az meghalt a következő évben. Nagymama azt mondta, hogy pogácsát szívesen süt nekünk, de tollat ugyan nem szúr bele, nem akarja, hogy bárki beteg legyen vagy meghaljon.

Szerző: Tóth Réka


Vízöntő, a forradalmár
A Tisza újjáéledése

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ